Hírek

2017.03.30. 15:35

Nem húzódhatnak évekig a perek - Új alapokra helyezik a megaügyek feldolgozását

Nem húzódhatnak el évekig bírósági perek, ehhez változtatni kell a megszokott eljárási renden.

Arany Gábor

Egyebek mellett erről is beszélt dr. Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke, az Országos Bírói Tanács tagja, aki minap az egerszegi törvényszéken tartott összbírói értekezleten vett részt. A bíróságok központi igazgatását felügyelő, 15 tagból álló Országos Bírói Tanács 2012 óta működik. A havonta ülésező szervezet költségvetési, létszám-gazdálkodási kérdésekkel foglalkozik rendszeresen, és döntenek bírói pályázatokkal, vezetői kinevezésekkel kapcsolatban is.

- Emellett az OBT a kiemelt, másként nevezve a megaügyek esetében soronkívüliséget rendelhet el az eljárás gyorsítása érdekében, de erre viszonylag ritkán kerül sor - mondta dr. Fazekas Sándor. - A sajtó által is kiemelt figyelemmel kísért megaügyek mindenhol vannak a világban. Nem csak nálunk, a világ más részén is sok kritika éri az ilyen, elsődlegesen büntetőügyek elhúzódását. Már azt is nehéz meghatározni, mi számít megaügynek. Jellemezhető bizonyos minőségi, illetve mennyiségi mutatókkal, példaként az elmúlt napokban a sajtóban legtöbbször szereplő Kulcsár-ügyet említhetem. Erről néhány jellemző adat. A 2010-ben történt hatályon kívül helyezés miatt megismételt eljárásban 150 tárgyalási napot tartottak, meghallgattak 150 tanút. Az ügyész több esetben módosította a vádat, másként minősítette a cselekményeket és a megismételt eljárásban 241 új bizonyítási eszközt sorolt fel. A bírói tanácsnak százezer oldalt kellett áttanulmányoznia. Ebből kitűnik, hogy ekkora ügyre nem lehet a szokásos tárgyalási módszerrel felkészülni - mondta.

Dr. Fazekas Sándor: - Az új munkamódszerekkel elkerülhető lesz a megaügyekben korábban jellemző időbeni elhúzódás
Fotó: Katona Tibor

Fazekas Sándor arról is beszélt, hogy már a jogalkotó is látja, a korábbi módon nem lehet haladni, változtatni kell az ilyen méretű ügyek feldolgozásán és az új büntetőeljárási törvény megteremti ennek a feltételeit. Mivel a szakmai felkészültség igen fontos szempont, lehetőség lesz arra, hogy az eljáró, akár öttagú bírói tanácsban gazdasági ügyeket tárgyaló polgári bíró is részt vegyen. A másik fontos változás, hogy a bírósági eljárásokban ne a nyomozati szakasz mechanikus megismétlése legyen, ami most nagyon jellemző. Ez ugyanis nagyon sokszor formális, időt rabló, például amikor több száz sértett hasonló típusú tanúvallomást tesz. Tehát meg kell találni a módját, hogyan lehet ezen egyszerűsíteni és segíteni a bírói tanácsok munkáját.

- A Fővárosi Törvényszéken már kialakítottunk olyan menüsort, tematikát, amellyel a megaügyek feldolgozását új alapokra helyezzük. A jövőben az ilyenek kikerülnek a megszokott sorból, és figyelni kell rá, hogy egy bírói tanács egy időben csak egy ilyennel foglalkozzon. A kellő létszám érdekében célszerű a tanácsokba járási bírákat is bevonni. Az is jól látható, hogy a bírák felkészülését más munkarenddel kell biztosítani. Tehát amikor megkapja az ügyet, lehetővé kell tenni számára akár a több héten át tartó munkahelyen kívüli felkészülést is. Emellett nagyon fontos a tárgyalási napok kitűzésének gyakorlatát megváltoztatni. Ne húzódjon el a bizonyítás, ezért célszerű ezeket az ügyeket egymás után szoros határidővel, több tárgyalási napra beállítani. Ennek megfelelően már a Quaestor-ügyben 90 tárgyalási nap következett egymás után. A bizonyítási eljárás így gyorsan halad előre, nincsenek szünetek, a bírónak nem kell újra és újra felkészülni az iratokból, az egyes bizonyítási részeket teljesen le lehet zárni - mondta.

Emellett a tanácsok munkáját bírósági titkárokból, ügyintézőkből összeállított csoportok segítik. Ők a tárgyaláshoz kapcsolódó adminisztratív feladatok időbeni lebonyolításáért felelnek. Véleménye szerint a bírói tanács munkáját támogató rendszerek mellett fontos a sajtókapcsolatok megerősítése a kiemelt ügyekben. Segíteni kell a bírót is a sajtó tárgyalótermi jelenléte miatt, és a média munkáját is támogatni kell részben a tárgyalóteremben, valamint az ott történtekről kiadott rendszeres tájékoztatássokkal. Fazekas Sándor úgy látja, az a fajta időbeni elhúzódás, ami korábban jellemző volt a megaügyekben, az új eljárási kodifikációval és új munkamódszerekkel elkerülhető lesz. Nem fordulhat elő, hogy büntetőper egy évtizedig tartson, szögezte le végezetül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!