Nem Keszthelyen, Zalaváron táboroztatnak menekülteket

2017. augusztus 03., 17:52 szerző: Keszey Ágnes
„Menekülteket költöztetne Keszthely határába a Migration Aid. A szervezet közösségi oldala szerint aktivistáik pénteken indulnak a Balaton-parti városba, hogy előkészítsék a terepet a tranzitzónákból érkező menedékkérők fogadására” - közölte a Magyar Idők. A Migration Aid vezetőjétől lapunk azt az információt kapta, hogy a menekültek táboroztatásának helyszíne Zalavár lesz.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Tündérliget szépítés címmel hirdetett meg erre a hét végére eseményt a Migration Aid a Facebookon.

„Egy osztrák adományozó jóvoltából több éves használatba kaptunk egy Keszthely közelében lévő nagy telken három nyaralónak használt faházat. A helyet arra szeretnénk használni, hogy a tranzitokból szabaduló menekült családok számára néhány hetes időtartamra nyugodt, az átélt traumák feldolgozását segítő környezetet biztosítsunk. A területet augusztus elsején vehetjük birtokba és szeretnénk már augusztus elejétől menekült családokat vendégül látni. Az augusztus 5-6-i hétvégére balatoni fürdőzéssel egybekötött területrendezős/háztakarítós napokat szervezünk a területre.” -írta a szervezet a közösségi oldalon.

Lapunk megkereste a Migration Aid-ot.

- Egy osztrák magánszemély ajánlotta fel ezt a lehetőséget, hogy támogat bennünket ebben. A költségeket, a terület fenntartását részben az alapítványunk fogja finanszírozni, illetve néhány osztrák adományozó is segített - mondta el érdeklődésünkre Siewert András, a Migration Aid operatív koordinátora.

Arra kérdésre, hogy ez a program meddig fog tartani, a vezető azt válaszolta, ez a lehetőségektől függ, de a helyszín kiválasztásánál a téli kínálatot is figyelembe vették, így említette a hévízi és a zalai fürdőhelyeket és a kirándulási lehetőségeket.

- Ez most induló projekt, hasonló Magyarországon még nem volt, nem tudjuk még megmondani, hogyan fog működni. Azokról van szó, akik Magyarországon tartózkodnak már és itt szeretnének maradni, itt próbálnak meg integrálódni, viszont anyagilag nincsenek olyan helyzetben, hogy ezt megengedhetik maguknak- mondta Siewert András. Hozzátette: Magyarországon státuszt kapott menekültekről van szó - tehát engedéllyel itt tartózkodókról - és elmondása szerint rászoruló magyar családokat is vendégül látnak.

Érdeklődünk arról is,  hogy számítanak-e arra, hogy a kezdeményezésnek nem lesz jó visszhangja.

- Azért nem tartunk ettől, mert a környék, ahol ezt megvásároltuk, egy település széli terület, másrészt a szomszédok osztrákok, németek- válaszolta Siewert András.

Arra kérdésre, hogy pontosan merre található ez a terület, úgy fogalmazott: Keszthelytől tíz kilométerre, pontosítást kérő érdeklődésünkre pedig annyit közölt: Zalavár mellett.

Megkerestük a település polgármesterét, aki a sajtóból értesült a hírről, a helyszínt érintően pedig szerkesztőségünktől.

- Ahogy az információ a tudomásomra jutott, annak ellenőrzését megkezdtem, a szükséges intézkedéseket megtettem. Az ügyben a község lakosságának érdekeit fogom szolgálni - közölte Horváth Ildikó.

Megkerestük Keszthely polgármesterét is, aki a nap folyamán több térségbeli településvezetővel is tárgyalt a Migration Aid tervéről.

- Minden törvényes eszközzel megpróbálnám megakadályozni, ha Keszthelyről lenne szó és a hivatal vezetőjét is erre kérném. Polgármestertársaimmal abban megegyeztünk, hogy amennyiben ezek a dolgok körülöttünk fognak történni és a törvényes eszközökkel nem tudjuk megakadályozni, mindenképpen valamilyen tüntetést, megmozdulást fogunk szervezni és hangot kívénunk adni annak, hogy mi ezzel abszolút nem értünk egyet. Nem csak azzal, hogy itt Keszthelyen és környékén legyen: sehol ne legyen Magyarországon- fejtette ki Ruzsics Ferenc.

Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője is értesült a Migration Aid tervéről és a zalai helyszínről. Elmondta, hogy eddigi információi szerint olyan emberekről van szó, akik menekültként kaptak olyan engedélyt, hogy az unió területén tartózkodhassanak – ők egyébként az állam által biztosított ingatlanokban szoktak tartózkodni.

- A Migration Aid akcója a környékbeli emberek között riadalmat keltett. Hozzám is sokan fordultak. Ez nem jelent letelepedést, de olyan szempontból veszélyes ez a szervezet, hogy mondhatjuk, hogy a tevékenysége része a Soros-tervnek. Ilyen szempontból egyáltalán nem örülünk neki – fejtette ki véleményét a képviselő. Hozzátette: a hatóságok is vizsgálják annak jogi lehetőségeit, hogy lehetőleg elkerülhetőek legyenek az ilyenfajta táboroztatások.

Keszey Ágnes

2017. augusztus 03., 17:52 szerző: Keszey Ágnes

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...