Hírek

2017.08.28. 16:40

Nem kötelező a szürke rendszám a kerékpár szállító eszközön

ZALAEGERSZEG Egy nyári szezont sem ért meg a kerékpárszállítókra bevezetett szürke rendszám. Míg áprilistól kötelezővé tették a jármű hátoldalára szerelt eszközök esetében ennek alkalmazását, mára ez csak lehetőség maradt.

Arany Gábor

Erről és a gépjárművek tengelyterheléssel kapcsolatos aktuális tudnivalóiról a Zala Megyei Kormányhivatal Zalaegerszegi Járási Hivatala Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya adott tájékoztatást.

Tehát a személygépkocsikra szerelhető kerékpárszállító eszközökhöz továbbra is lehetőség van harmadik - szürke rendszám - igénylésére. Az eljárás annyiban egyszerűsödött, hogy a gépkocsi-tulajdonosok ezt már közvetlenül a közlekedésigazgatási hatóságnál, az okmányirodáknál tehetik meg, hatósági szemlére pedig nem kell a járművet bemutatniuk, emelte ki Tóth András, a főosztály vezetője.

Másik megoldás, ha valaki vállalja, hogy a gépkocsija eredeti hátsó, fehér rendszámát átszereli a szállítóeszközre, akkor még harmadik rendszámot sem kell igényelnie. A jogszabályváltozást követően erre lehetősége van.

A KRESZ előírásai a továbbiakban is érvényesek, azaz a rendszámnak és a világító berendezéseknek láthatónak és működőképesnek kell lenniük, az eszköz és a felszerelt kerékpárok nem takarhatják. A szállítóeszköz biztonságos rögzítését, illetve a szabályok betartását a hatóságok a közúti forgalomban ellenőrizhetik és szabályszegés esetén akár bírsággal is sújthatják, tette hozzá.

Korábban megjelent a hír, hogy az útburkolatba épített szenzorokkal ellenőrzik a járművek tengelyterhelését és a túlsúlyosak büntetést kapnak. Érdemes ennek részleteivel is megismerkedni. Nos, a közlekedési hatóság a közúti járművek tömegét és tengelyterhelését a közúti forgalomban jelenleg is rendszeresen ellenőrzi.

A KRESZ előírja, hogy a jármű a forgalmi engedélyében feltüntetett megengedett legnagyobb össztömeg határáig terhelhető. Amennyiben az ellenőrzéskor kiderül, hogy ezt túllépték, akkor a közlekedési szabályok megszegése miatt bírságot szabhat ki vagy feljelentést tehet a hatóság.

Fontos, ez az előírás minden közúti járműre vonatkozik, tehát például a személyautókat és utánfutókat sem szabad a megengedettnél jobban megterhelni. A 7,5 tonna feletti járművek esetében ezenfelül mérhetik az egyes tengelyek terhelését is. Ha ez meghaladja a jogszabályban meghatározott értéket, akkor azt bírsággal sújthatják, illetve a gépkocsivezetőnek gondoskodnia kell a túlsúly megszüntetéséről, vagy a rakomány átrakásáról.

Gyakran fordul elő, hogy kisebb, 3,5 tonna alatti járművek, főleg kisteherautók, furgonok jelentősen túlterhelve közlekednek. Ez közlekedésbiztonsági kockázatot jelent és hatósági intézkedést vonhat maga után. A hatóság jelenleg szúrópróbaszerű ellenőrzéseket végez. Megállítják a járműveket és hitelesített mérleggel megmérik.

Ez lehet a további szankciók alapja. Megyénkben az M7-es autópálya egy szakaszán van lehetőség az ellenőrzésre előszűrőrendszer segítségével. Vagyis csak azokat a járműveket mérik meg, amelyeket az útburkolatba beépített mérőrendszer túlsúlyosnak talált. A járművet pedig kamerarendszerrel azonosítják be. A szankciók alapja azonban ebben az esetben is a hatóság mérlegén elvégzett hiteles ellenőrző mérés.

Tremmel Zoltán (balra) és Jónás Norbert közúti ellenőr a 74-es főútnál méri a járművek tengelyterhelését Fotó: Pezzetta Umberto

Tóth András közölte, folyamatban van a 7,5 tonna feletti nehéz tehergépjárművek közúti közlekedéséhez kapcsolódóan olyan országos súlymérő rendszer kiépítése, amely a jármű megállítása nélkül ellenőrzi a járművek, járműszerelvények tengely- és össztömegterhelését. Azonban a jelenleg hatályos jogszabályok szerint a hatósági eljárás és bírságkiszabás alapja egyelőre csak a jelenleg is alkalmazott hiteles mérlegelés lehet, hangsúlyozta a főosztály vezetője.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!