Hírek

2017.05.09. 11:43

Nem volt sírás-rívás: A diákok többsége nehezebb feladatokra számított a matematika érettségin

Nagykanizsa - A fiatalok többsége előzetesen talán a matematika érettségitől tartott a legjobban, ennek ellenére sok mosolygós arcot láttunk a tantermekből kifelé jövet a Batthyány Lajos Gimnáziumban. Biztos azért, mert a józan paraszti ész is elég volt a ketteshez.

Pásztor András

Íróeszköz, vonalzó, számológép és függvénytábla. Csupán ezeket használhatták tegnap a diákok a matematika érettségi feladatok megoldásához. Sőt, a példák egy részénél még ezekre sem volt szükség, a józan paraszti ész bőven elég volt.

– A középszintű vizsga két feladatlapból áll, az első megoldására 45 perc áll rendelkezésre, míg a második, nehezebb példákat tartalmazó tesztlapon két és negyed órán át dolgozhatnak a diákok – magyarázta Balogh László igazgató, aki hozzátette: a intézmény emelt szintű vizsgaközpont is, így 27 diák emelt szinten érettségizett matematikából.

– Kicsit nehezebbre számítottam, az első feladatlap kifejezetten könnyű volt – vélekedett Ruttner Sára és Szokol Fanni, miután mosolyogva léptek ki a teremből.

Matek érettségi után. A kanizsai Batthyány Lajos Gimnázium végzősei, Tizedes Renáta (balról), Anda Tamás, Tulezi Flóra és Csináth Rebeka megkönnyebbülve, mosolygós arccal tárgyalta ki tegnap, hogyan kellett megoldani a feladatokat          Fotó: Szakony Attila

– Nem számítok jó matekosnak, de nekem sem okozott komoly problémát a feladatok többsége – ismerte el Tulezi Flóra, aki osztálytársával, Tizedes Renátával együtt már negyed órával a vizsga vége előtt a folyosón beszélgetett.

– Nyilván évközben sokat gyakoroltunk, de ami igazán ráébresztett minket, hogy nagyobb fokozatra kell kapcsolni, az a márciusi próbaérettségi volt, ahol bizony elég gyenge teljesítményt nyújtottunk – árulta el Tizedes Renáta, aki szintén jól vette az akadályt. – Most egy kicsit szusszanunk, örülünk, aztán este még átlapozzuk a történelem könyvet, mert holnap egy újabb vizsga vár ránk.

– Hát ez nem volt megerőltető, jóllehet én fakultációra is jártam, mert mérnök-informatikus vagy villamosmérnök szakra készülök – mondta Tejfel Bence, aki több korábbi érettségi feladatsort is megoldott a matek érettségire való felkészülés során.

A diákok véleményét támasztotta alá Erdős Gábor, az iskola matematika tanára is, aki röpke 25 perc alatt oldotta meg a feladatokat. Mint elmondta: voltak olyan feladatok, amelyek józan paraszti ésszel, logikus gondolkodással is megoldhatók voltak.

– A feladatlap első részében valóban egyszerű feladatokat kellett megoldani, volt logaritmus egyenlet, első fokú függvény, térfogatszámítás, trigonometrikus egyenlet, valószínűségszámítás, illetve az egyik feladatnál a cosinus tétel ismeretére is szükség volt – magyarázta Erdős Gábor. – A második feladatlap nehezebb, összetettebb példákat tartalmazott, de aki lelkiismeretesen felkészült az simán összehozhat egy közepes vagy jó osztályzatot. A kitűnőhöz ugyanakkor nem volt elég, ha valaki csak „beleszagolt” a matematikába, voltak olyan részkérdések, amelyek megválaszolásához több és mélyebb ismeretre volt szükség az átlagosnál.

Szerdán a történelem írásbeli érettségivel folytatódik a vizsga.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!