Hírek

2016.04.11. 14:06

Nosztalgiavonat a belvárosban? - Kuriózum lehetne Nagykanizsán

Nagykanizsa – Felújítaná s a belvárosban állítaná ki a korábban Lokomotív büféként működött vonatszerelvényt Tatár Csaba, a Nagykanizsai Fúvószenekar vezetője.

Pásztor András

Szenzációs ötlettel állt elő a közelmúltban Tatár Csaba, a városi fúvószenekar vezetője. Mint elmondta: gyermekkora óta vonzódik a vasúthoz, illetve a régi járművekhez, éppen ezért szomorúan tapasztalta, hogy a volt NTE sportcsarnok parkolójában található, korábban Lokomotív büféként ismert vonatszerelvény lassan az enyészeté lesz.

Tatár Csaba szerint meg lehetne menteni a régi szerelvényt

– Arra gondoltam, hogy összefogással korhűen kellene felújítani a szerelvényt, így egy igazi ritkaságot menthetnénk meg az utókor számára – hangsúlyozta az ötletgazda, aki elárulta: információi szerint az úgynevezett Pullman kocsi az 1920-as években az Orient Express isztambuli vonalán szolgált. – Nagykanizsa amúgy is ezer szállal kapcsolódik a vasúthoz, így ha sikerülne újjávarázsolni az étkezőkocsit, a hozzá kapcsolódó másik szerelvényt és a vasútparkban lévő 375-ös gőzmozdonyt, az igazi látványosság lehetne.



Tatár Csaba szerint a szerelvényt ugyanis a belvárosban kellene kiállítani.

– Több helyszínt is alkalmasnak tartanék, egyrészt az Ady utca lezárt szakaszát, másfelől a Centrál Hotel előtti tér is alkalmas lehet, de a Deák téren is remek helye lenne a felújított szerelvénynek – mondta Tatár Csaba, aki már tovább is gondolta saját ötletét. – Noha a felújított vonat önmagában is kuriózum lenne, ha egy korabeli stílusú, polgári jellegű kávézóként működne, az még inkább felkeltené az emberek érdeklődését. A századforduló hangulatát erősíthetné, ha pianínó és egy kis színpad elhelyezésével zenés és prózai estek helyszíne lenne a vonatszerelvény.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!