Hírek

2017.02.10. 16:45

Olvadás után belvíz

Kis-Balaton - Az enyhülés miatti hóolvadás és a február eleji csapadékok miatt több terület víz alatt áll. A Kis-Balaton térségében kilenc szivattyútelep dolgozik már napok óta.

Zalai Hírlap

Január végén még tíz centiméteres hóréteg fedte a környékbeli földeket, aztán a február eleji melegedő időben olvadni kezdett a hó, majd napokon át átlagosan 30 milliméter csapadék hullott. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közlése szerint a Kis-Balaton térségében 550 hektár mezőgazdasági terület (egyharmada szántó, rét, a többi erdő, vagy egyéb terület) áll víz alatt.

Zalaapáti határában, a Zala folyó hídja mellett is több területen is áll a víz ezekben a napokban
Fotó: Keszey Ágnes

A belvízvédelmi védekezés megkezdődött, kedd óta több szakaszon folyik a védekezés. Kilenc szivattyútelep működése napközben (reggeltől estig) folyamatos: az első két napon 245 ezer köbméter vízmennyiséget emeltek át. A vízügyesek az érintett területeken állandó, fokozott figyelőszolgálatot és ügyeletet tartanak, a csatornákból és az átereszekből eltávolítják az uszadékot és tisztítják a gerebeket (faúsztatás során használt területek) is. A szervezet közleménye szerint a belvíz belterületeket, lakóházakat nem veszélyeztet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!