Kossuth-díjra terjesztették fel Szabolcs Pétert - a volt csatári iskolában vert tanyát a szobrászművész

2016. március 05., 08:09 szerző: Magyar Hajnalka fotós: Pezzetta Umberto
hozzászólás
Egyik éjszaka különös hangokra ébredtek. Kinézve az ablakon látták, hogy alig kőhajításnyira több tucat vaddisznó csemegézi a madárcseresznyefák lehullott termését. Szabolcs Péter szobrászművészt csatári műtermében érte a fenti élmény.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Zalaegerszeg önkormányzata csütörtöki ülésén Kossuth-díjra terjesztette fel Szabolcs Pétert. A testület egyhangúlag döntött a szobrászművész felterjesztéséről. Szabolcs Pétert a napokban csatári műtermében látogattuk meg.

Szabolcs Péter és Gyula bácsi szobra az új műteremben

A Munkácsy-díjas zalaegerszegi szobrászművész ugyanis két éve megvásárolta a régi csatári iskola épületét, ahol új otthont rendezett be. Mindjárt a falu eleji dombon, a románkori eredetű műemléktemplom szomszédságában. Manci, a család tacskónak látszó kutyája gipszporos mancsokkal üdvözli a betérőt az egykori osztályteremből kialakított műteremben. Már ő is otthonosan mozog itt.

- A páterdombi műteremlakás állapota késztetett a költözésre, sajnos hiába szab gáláns bérleti díjat a város, ha jelentős felújítás nélkül már nehezen élhető az az épület - indokolja a változást Szabolcs Péter. - Nagyon jól berendezkedtünk Csatárban. Jó hatással van rám az új környezet, hogy reggelente a középkori templom harangszavára kezdem a napot, az emberek kedvesek, csend van, jó a levegő. Mi kellhet még? Dolgozom.

Alkotásokkal népesült be a ház tornáca is

Mi sem bizonyítja ezt ékesebben, mint hogy már bronzöntődében van egyik legújabb műve, a sakkozó figurákat ábrázoló utcaszobor. Az Európa-tér és a Dísz-tér találkozási pontjába tervezett művet május 13-án, a város napján avatják majd fel.

- Zalaegerszegen nagy kultusza van a sakknak, ezért kaptam ilyen témájú szoborra felkérést - tér a részletekre a művész. - Mivel az is cél volt, hogy a két tér közé amolyan vizuális hidat verjünk, egy hosszú kőasztalt terveztem, aminek két oldalán egy ülő és egy álló bronzfigura sakkozik. Mellettük azonban ott lesz egy további, gazdátlan sakktábla gránitból és márványból, aminek két oldalára bárki leülhet, hogy része legyen a szobornak, a térnek, a játéknak. Közel áll hozzám ez a gondolat, mindig is azt vallottam, hogy a szobornak életközelinek kell lennie, olyannak, mint egy gyerek feje, vagy egy ló fara, amit jólesik megsimogatni. Arról nem is szólva, hogy magam is szeretek sakkozni.

A tudomány és a kisdiák szobra jelzi, művész lakja a volt csatári iskolát

Gyerekkora óta sakkozik, sőt, úgy véli, ez az ősi játék, amit több ezer évvel ezelőtt találták ki Indiában, szimbolikus jelentést hordoz.

- Ha megnézzük a figurákat, és az ő szerepüket, mintha csak egy hagyományos családot látnánk. A vezér, vagyis a királynő a legerősebb, ő mindent visz. A tisztek, vagyis a rokonok is a helyükön vannak, értékes tagjai a csapatnak, akárcsak a nyolc kicsi gyalog, akiből akár nyolc vezér is lehet. A játék azonban mégis a királyról, vagyis a férfiről szól. Szeretem, hogy a sakkban mindenkinek megvan a helye, szép és tiszta rendet tükröz, régen a családok is erről szóltak. Arról, hogy megvédjük egymást. Nem véletlen, hogy a családfő helye az asztalnál mindig az ajtóval szemben volt, hogy ha kell, megvédhesse az övéit. A sakkról nehéz eldönteni, hogy művészet, sport vagy játék. Szerintem mindhárom egyszerre.

A kompozíció alakjaihoz ugyancsak a sakk világából vett inspirációt, az ülő játékosban Portisch Lajos, az állóban pedig Horváth Tamás vonásait fedezhetjük fel. Az avatáshoz méltó körítésként 100 táblás sakkversenyt képzelt el a Dísz-térre, ami nem példa nélküli Zalaegerszegen.

Ugyancsak az utca emberét megszólító szobornak szánja a piac nemrég elhunyt jellegzetes figurájáról, Szabó Gyula látássérült kefekötőről készülő művét. A gipsz modell már teljesen kész, türelmesen ücsörög a műteremben, hogy ha minden jól alakul, jövőre bronzzá nemesüljön. Eléje kerül majd még megszokott asztala, rajta a kirakott portéka, s lábához a két elnyűtt vulkánfíber bőrönd, amiben a kefeárut hozta-vitte a vásárba.

- Nagy piacra járó vagyok, ott mindenről értesül az ember, szeretem azt a nyüzsgő, pezsgő forgatagot, a találkozásokat - utal ismeretségük eredetére Szabolcs Péter. - Gyula bácsi is mindig ott ült. Kedves, vidám ember volt, jó rá gondolni. Ő volt maga a város, mint annyi más hétköznapi társa, aki itt él, dolgozik, arcot ad a falaknak.

A sakkozók című szobor gipsz modellje. Májusban avatják
Fotó: Szabolcs Ágnes

Szabolcs Péter nem csak beszélgetni jár a piacra, a bolháról általában nem tér haza üres kézzel. Bizonyítja ezt több működésképtelen fúrógép, de sikeresebb üzleteknek is látjuk nyomát, fejünk felett vitorlázó repülőgép függ, az egyik szobában pedig méretes vitorlás vászna vár kedvező szélre.

- Hogy miért? Az egyik repül, a másik meg úszik. De egy csomó kisvasutat is vettem, nosztalgiából. Az itteni berendezés egy része régi parasztházak hagyatékából került hozzánk a bolháról, szép, üvegre festett madonnaképeket, patinás bútorokat találni néha. Jó érzés hazahozni, megőrizni, így nem lesz az enyészeté.

Ahogy az iskola épülete sem, aminek beomlott pincebejáratát is megtalálták és kibontották, nagy izgalmak közepette. Odalent csodás téglaboltívek honorálták az erőfeszítést. Az udvaron álló tiszta vizű kút mellé nyári tornác készült, esti beszélgetések meghitt helyszíneként. Társaság is akad, szobrok állnak körben, tekintetük messzire fut a táj fölött.

Magyar Hajnalka

hozzászólás

Facebook

Hozzászólások