Hírek

2017.02.22. 15:48

Hónapos késéssel indulhatott az óvodaépítés

Zalaegerszeg-Andráshida – Mintegy ezer négyzetméteres alapterületen, közvetlenül az általános iskola mellett építik a városrész új óvodáját.

Hajdu Péter

A januári alapkőletételt követően a rendkívül hideg tél miatt jelentős késéssel tudott elindulni a szeptember végi átadással tervezett beruházás, de a kivitelezők igyekeznek behozni az időjárás miatt bekövetkezett csúszást. Kónya Zoltán, a kivitelező vállalkozás vezetője mondta ezt azon a szerdai bejáráson, amin Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos tájékozódott a munkák előrehaladtáról.

– A TOP program anyagi támogatásával egy teljesen új óvoda épül itt 360 millió forint értékű beruházás keretében. A régi óvoda több, régi épületből áll, mostoha körülmények között működik. Ugyanakkor látjuk, hogy az itt élők szeretik az óvodát, ahol kiváló iskolai előkészítés folyik. A térség régi kérése teljesül ezzel – mondta többek között Vigh László.

Sümegi László, Vigh László és Kónya Zoltán a tervet tanulmányozzák az építkezésen, ahol már az épület lábazatát vasalják Fotó: Pezzetta Umberto

– A január 9-i alapkőletételt egy hónapon keresztül tartó jég, fagy kísérte. Február 10-én tudtuk elkezdeni a földmunkákat, azóta folyamatosan dolgozunk. Rövid határidőre, 269 napra vállaltuk a kivitelezést, amihez mérten az egy hónapos kiesés súlyos hátrány. Most azon vagyunk, hogy behozzuk ezt a lemaradást, megpróbáljuk technológiai váltásokkal meggyorsítani a kivitelezést annak érdekében, hogy az őszi óvodaátadás tartható legyen – mondta Kónya Zoltán, a kivitelező cég ügyvezetője.

– Andráshidán több mint húsz esztendeje érlelődött meg a gondolat, hogy kellene egy új óvoda a régi helyett. Nagy eredmény, hogy idén megvalósulhat. Az óvodánkban magas szakmai színvonalú munka folyik. Az új óvoda négy csoportos, tornatermes létesítmény lesz – mondta Sümegi László, a körzet önkormányzati képviselője, hozzátéve, hogy a régi épületből közösségi ház lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!