Hírek

2017.06.27. 16:05

Bokrétaünnep az andráshidai új óvodánál

A kemény tél miatt egy hónap késéssel indult az új andráshidai óvoda építése, de várhatóan a tervezettnél egy hónappal hamarabb adhatják át az intézményt.

Arany Gábor

Ezt Vigh László országgyűlési képviselő mondta el tegnap, amikor megtartották az óvodánál a bokrétaünnepséget. Balaicz Zoltán polgármester emlékeztetett rá, hogy 2014 nyarán született meg az elhatározás, hogy Andráshidán új óvoda épüljön. Mint elmondta, a településfejlesztési operatív program keretében 360 millió forintot költenek a tagintézmény létrehozására.

Ezenkívül is több felújítás zajlik a városban, megemlíthető például a Mikes Kelemen utcai óvoda, valamint a Petőfi Sándor utcai bölcsőde és óvoda is, tette hozzá.

- Két évtizednél régebb óta vártuk Andráshidán, hogy megvalósuljon ez az álom, megépüljön az új óvoda - ezt már Novák Piroska, a tagintézmény vezetője mondta. - Olyan érzés ez számomra, mintha kulcsot kaptam volna egy folyosóhoz, aminek a végén valami csoda vár, és minden nap egy lépéssel közelebb jutunk a folyosó végéhez, élt egy hasonlattal.

A régi óvoda állapota nem hagyott kétséget afelől, hogy szükség van az új intézményre, emelte ki Vigh László országgyűlési képviselő, aki dicsérően szólt az eddig elvégzett munkálatokról. A kivitelező Homeland Kft. ugyanis az építkezést csak egy hónap késéssel tudta elkezdeni, de már túlhaladtak az 50 százalékos készültségen és reálisnak látszik a szeptember végi, október eleji átadás, ami közel egy hónappal korábbi az eredeti dátumhoz képest.

A jelenleg használatban lévő andráshidai tagóvoda épülete 130 évnél régebbi, először iskolának használták, majd 1962-től óvodaként működött. Az épület a többszöri állagmegóvás ellenére rendkívül rossz állapotba került. Közel a Zalához, vizenyős területen áll, a megfelelő szigetelés hiányában az épület folyamatosan süllyedt, statikailag instabillá vált. Az életveszély elhárítására 2012 decemberében a falakon lévő repedéseket összevarrták , az alapot speciális eljárással megerősítették, így biztonságossá vált az épület.

Az új óvodában négy 60,5 négyzetméteres csoportszoba várja a gyerekeket. Emellett öltözők, vizesblokkok, logopédiai fejlesztő, elkülönítő, óvodavezetői iroda, szülői fogadó, melegítőkonyha, nevelőtestületi szoba kerül kialakításra, a tornaszoba pedig lehetővé teszi a mindennapos testnevelés megszervezését. Mindezeken túl megoldják a teljes körű akadálymentesítést is. A fejlesztés eredményeként pedig immár egy helyen összpontosulhatnak az iskolai, óvodai és közművelődési funkciók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!