Hírek

2016.08.30. 17:40

Padáron vasárnap polgármestert választottak

Padár - A korábbi polgármester lemondása miatt tartottak múlt vasárnap időközi választást, amelyen Németh Imre nyerte el a közösség bizalmát.

Arany Horváth Zsuzsa

Az új polgármester falugondnoki teendőket lát el, ebben a minőségében jól ismeri a községet, a megoldandó problémákat. Az 58 éves tősgyökeres padári településvezető lapunknak elmondta, a legfontosabb teendő a vízelvezető árkok rendbetétele, valamint az útfelújítások elindítása.

- Nyáron ötször öntötte el a víz a községünket, a domboldalból lezúduló föld sártengerré változtatott bennünket - mondta Németh Imre. - Vis maior támogatásra adtunk be pályázatot, 12 millió forint értékben, egyelőre várakozunk, talán két hónap múlva kapunk kedvező választ.

A faluházat mihamarabb szeretnék felújítani  Fotó: Tóth Dóra

A pénzből átfolyókat, hídgyűrűket helyeznének ki a stabilabb vízhozambírású árkok és utak között. Ez jelentős lépték Padár esetében, hiszen az éves költségvetés 22 millió forintot tesz ki. A falu a nagykapornaki iskolához és óvodához nyújt támogatást, hiszen oda járnak a gyerekek. A közétkeztetést szintén Kapornakról oldják meg. A közeljövő teendői közé tartozik a hivatal helyiségét is befogadó faluház felújítása, ami nemrég beázott.

A közösségi rendezvények között szeretnék újraindítani a 120 lakosú faluban hat-hét éve még népszerű, Nepomuki Szent János ünnepéhez köthető búcsút és falunapot, s a kedvelt gyereknapokat.

A polgármester új feladatkörében számít a körjegyzőség munkatársainak eddig is értékes segítségére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!