Petőfi tényleg túlélte a segesvári csatát?

2016. január 14., 10:01 szerző: Horváth-Balogh Attila fotós: Szakony Attila
komment
Nagykanizsa - Petőfi Sándornak 1849. július 31-én a segesvári-fehéregyházi csatában nyoma veszett. Ennyi, ami ma teljes bizonyossággal tudható nagy költőnk sorsáról. Morvai Ferenc nagyvállalkozónak azonban meggyőződése: bizonyítékai vannak, hogy Petőfi ott és akkor még nem halt meg.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A Petőfi-temetésen a sanghaji archeológiai intézet vezető munkatársai is rész vettek
Fotó: Somogyi György

A Megamorv-Petőfi Bizottság Egyesület elnöke és a nagyrédei Megamorv vállalat tulajdonosa (aki Rajnai Miklós Bánffy-díjas bölcsész vendégeként tartott előadást nemrég a Halis-könyvtárban) azt is állítja: 1989-ben Petőfi csontvázát találták meg a burjátföldi Barguzin temetőjében. A maradványokat tavaly nyáron temették újra a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.

A Fiumei úti sírkertben 2015. július 17-én több ezer ember rótta le a kegyeletét Petőfi Sándor sírjánál

- Hogyan, miért indult el 27 évvel ezelőtt a kutatás?

- Nem az én ötletem volt, hanem az akkori cégem rendelkezett egy ötvenezer forintos kerettel, melyből írókat, költőket, filmrendezőket támogattunk - mondta Morvai Ferenc. - Ennek okán keresett meg egy Balajthy András nevű filmrendező azzal, hogy Szibériában temették el Petőfit. Természetesen, ezt akkor nem hittem el, és nem is foglalkoztam vele. Ez az ember, miután elküldtem, egy héten át kint ült az irodám előtt a járdán, szakadt ruhában, képzelheti, milyen kellemetlen volt… Végül nem tudtam más tenni, azt mondtam neki, hogy rendben van, ha jövő hónapban lesz időm, kiugrunk Szibériába és ha ott be tudja nekem bizonyítani, hogy Petőfi sírja valóban ott van Szibériában, akkor felvállalom az ügyet. Kiutaztunk, ő pedig elvitt egy múzeumba, ahol megmutatta Petőfi Álmaim című versének a folytatását, és egy sírkeresztet, Petrovics Sándor nevével. Ez utóbbi engem nem hatott meg annyira, hiszen ilyet bárki tud csinálni, bármikor, viszont a Petőfi-kéziratot, illetve annak másolatát hazahoztam. Írásszakértővel megnézettem, aki összevetette az itthoni kéziratokkal és kiderült, hogy ugyanaz a személy írta. Ekkortól kezdett érdekelni a dolog. Újra kiutaztunk és sikerült kiderítenünk, hogy a segesvári csatát a nagy költő túlélte, mert a kozákok csak elfogták, de nem ölték meg. Mint száműzött, politikusokkal, gyilkosokkal, tolvajokkal Burjátföldre került, ahol Barguzinban, a postamesternél szállásolták el. Itt összeszűrte a levet annak lányával… Tanítóként dolgozott, köztiszteletben állt, tudósként tekintettek rá, s természetesen, újabb versei születtek a Tiszáról, Magyarországról, ezeket is megtaláltuk. A szóhasználat és a stílus alapján nyilvánvaló számomra, hogy ezeket csak Petőfi írhatta. Lehet azt mondani, hogy ez pusztán az én fantazmagóriám, de a fellelt bizonyítékaink nagyon meggyőzőek, annyira, hogy a 19 emberből, akivel 27 éve létrehoztuk a Megamorv-Petőfi Bizottságot, 18 máig tagja a testületnek. Vajon miért ez az állhatatosság?

A barguzini temetőben 1989. július 17-én feltárta a 7. számú sír, amely a költő földi maradványait rejtette

Morvai Ferenc felidézte: megszerveztek egy közel húsz fős nemzetközi kutatócsoportot, amelyből csak Kiszelly István antropológus és két régész volt magyar. A többiek Amerikából, Svájcból, különböző országokból érkeztek. Ezek a tudósok egy hónapon át itt, Magyarországon azokat a különös ismertetőjegyeket kutatták és tanulmányozták, amelyek egyértelműen beazonosíthatóvá tették Petőfit. Nyilván, a legfontosabb és legjellegzetesebb ilyen a farkasfog (ez olyan fog, amely a sorból kiáll és alkalmatlan az evésre) volt, de ezen kívül még vagy 20 jellegzetességet neveztek meg. Mindezt jegyzőkönyvbe foglalták, s azt is, hogy azok a maradványok lesznek Petőfié, amelyeken ezeket a jegyeket megtalálják.

Morvai Ferenc azt is elmondta: szerette volna, ha a kutatásokhoz csatlakozik a Magyar Tudományos Akadémia, ám ez nem valósulhatott meg. Sőt.

- Szinte a mi munkánk indulása pillanatában az akadémia megkezdte az ellenpropagandát - folytatta Morvai Ferenc.

- Kettő spiclit küldtek közénk, és még sorolhatnám, de ezekről a dolgokról már nem akarok beszélni. A vállalkozó a konkrét helyszíni kutatások kapcsán előrebocsátotta, hogy írásos dokumentumok és a szájhagyomány alapján kerültek Barguzinba, ahol 3, már a földdel egyenlővé vált temetőt is találtak az amerikaiak kifinomult optikai eszközeivel a légi, helikopteres kutatások során.

- Összehívtuk a barguziniakat a kultúrba a tanácselnökkel, és kettéválasztattam őket - mesélte.

- A jobb oldalamra azokat állíttattam, akiknek volt sírjuk a temetőkben, ők kaptak napi 10 rubelt és két deci pálinkát, a bal oldalamra pedig azokat, akiknek nem volt rokonuk a temetőkben, ők 20 rubelt és szintén két deci pálinkát kaptak. Mindezt azért, hogy a temetők területét, valamennyi sírt fel-, illetve kiássák. Megjegyzem, egy tanár havi fizetése 20 rubel volt akkor. Amikor megtaláltuk és a már említett tipikus jegyek alapján kétséget kizáróan beazonosítottuk Petőfi maradványait, a magyar lapokban már másnap megjelent a hír, hogy egy női csontvázat találtunk. Még senki nem mondott semmit, rajtunk kívül Magyarországról senki nem látta, de itthon már tudni vélték, hogy a csontváz bizonyosan nem Petőfié… Később kiderült, hogy ki volt közöttünk a spicli - persze, gondolhattam volna, hogy nem lesz ez olyan sima út, mint azt az elején hittem, csak később kezdtem el furcsállni, hogy olyan adó-vevőkkel hogyan engedhettek át minket a határon, amikkel közvetlenül tudtunk haza beszélni. Akkor jöttem rá, hogy az állam is benne volt ebben az egész maszatolásban. És akkor lettem bizonyos abban, hogy az igazi Petőfit találtuk meg.

- Amit azonban azóta sem sikerült hitelt érdemlően bizonyítani.

- Na látja, ez nem igaz! Ez a másik, ellenérdekelt oldal propagandája, amit a sajtó is sulykol. Ön újságíró, de a szemébe mondom: az sem igaz, amit önök kérdeznek, mert kiszolgálnak bizonyos érdekeket.

- Az viszont tény, hogy az amerikai Fegyveres Erők Patológiai Intézete és a Pennsylvania Egyetem által elvégzett DNS-vizsgálat kétszer is arra az eredményre jutott, hogy a barguzini csontváz egy nőé, aki ráadásul valamikor a XIX. század vége és a XX. század közepe között halhatott meg.

- A feltárás során, a sírnál készült egy jegyzőkönyv, amit nem egy, nem kettő, hanem 19 nemzetközi tudós az aláírásával hitelesített. Ebben azt igazolták, hogy az elvégzett hagyományos módszerek alapján 99 százalékos biztonsággal Petőfi Sándor csontvázát találták meg, rajta kivétel nélkül azokkal a jellegzetességekkel, amiket Budapesten rögzítettek. A Petőfivel való azonosságot állapította meg ezen kívül egy svájci, kettő amerikai, egy orosz és egy burját szakértői vélemény is. Ezt a magyar akadémia, illetve a mindenkori kormányzó politika nem fogadta el, ezért a kínai igazságügyi minisztériumtól kértem segítséget. Innét azt az utasítást kaptam, hogy keressek rokonokat. Erre azért volt szükség, mert mint az ismeretes, itthon nem engedték, hogy felnyissuk Petőfi szüleinek, Hrúz Máriának és Petrovics Istvánnak a sírboltját. Ha az ő maradványaikból vehettünk volna DNS-mintát, már régen pontot tehettünk volna minden vita végére. Pedig mi vállaltuk, hogy fizetünk mindent. És vállaljuk a felelősséget akkor is, ha bebizonyosodik, hogy nincs egyezés a DNS-ek között, hiszen a tudományban a nemleges eredmény is eredmény. De még így sem végezhettük el a vizsgálatot - meggyőződésem, azért, mert odaát pontosan tudják, hogy Petőfit találtuk meg. Tehát megkerestük a Magyarországon élő oldalági rokonokat, akiknek a személyazonosságát és a rokoni kapcsolatot közjegyzővel hitelesíttettük. A levett vérminták, illetve a csontvázból vett minták a kínaiak szerint tökéletesen egyezőek.

A Petőfi-bizottság tagjai a szibériai utazás előtt a reptéren

- Tegyük fel, hogy Petőfi tényleg nem a harc mezején esett el. Ha így is lenne, kinek és legfőképpen miért állna érdekében, hogy ez ne derüljön ki? Hiszen ettől nem csorbulna sem a költő munkássága, sem a személyéhez kötődő forradalmiság.

- Ugyanaz a helyzet, mint amikor minket a finnugor nyelvcsaládhoz akartak tolni, pedig antropológiai szempontból közünk sincs hozzájuk. A világot szabadkőműves páholyok uralták akkor és ezek irányítják ma is. Az ő érdekük, hogy úgy játszanak nemzetekkel, ahogy érdekük kívánja. Ez pedig arról szól: ne engedjék a nemzeteknek, hogy belekapaszkodjanak dicső múltukba és esetleg öntudatra ébredjenek. Petőfit azért nem akarják, mert a személye ellenkezik a monarchikus politikai szemlélet elvével és ez kormányokon át húzódik. A tudósok pedig a saját egzisztenciájukat, hírnevüket, karrierjüket féltik - mi lenne, ha a Petőfi segesvári halálra épített doktori dolgozatokról kiderülne, hogy hazugság mind?

- A maradványok tavalyi újratemetésének költségeivel együtt mennyibe került Önnek idáig a Petőfi-kutatás?

- A temetés megszervezése, feltételeinek megteremtése és a hozzákapcsolódó, a Budapest Sportarénában megtartott megemlékezés mintegy 65 millió forintba került. A Petőfi-kutatás 26 éve alatt pedig magánvagyonomból összesen mintegy félmilliárd forintot fordítottam erre az ügyre.

 


A Magyar Nemzetnek tavaly márciusban Katona Csaba, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának munkatársa azt nyilatkozta, hogy a kínaiak mitokondriális DNS-vizsgálata alkalmatlan a vérségi kapcsolat bizonyítására, hiszen a módszerrel 1227, a barguzinival egyező DNS-mintát lehet találni a nemzetközi adatbázisokban. A legenda, hogy Petőfit elvitték Szibériába, egy Boenisch nevű osztrák írótól indult ki, aki azt állította, hogy az első világháború után orosz hadifogságban két magyar tiszt a szibériai Jakutiában magyarok által létrehozott település nyomaira bukkant. Ezt elmesélte egy orosz katonának, aki azzal toldotta meg, hogy egyszer a száműzöttek listáját lapozgatva megakadt a szeme egy 1857-ben, Ikatovo-ban elhunyt rab, Alekszandr Sztyepanovics Petrovics nevén. Ekkor kezdődött a legendagyártás. Aztán a 80-as évek végén fölbukkant két orosz régész-helytörténész új legendával állt elő. Szerintük egy vénséges vén orosz testvérpár a negyvenes években emlékezett rá, hogy az előző század közepén élt Barguzinban egy Petrovics nevű nem orosz száműzött…

Horváth-Balogh Attila

hozzászólás
2016. január 14., 10:01 szerző: Horváth-Balogh Attila fotós: Szakony Attila

Facebook

Hozzászólások