Hírek

2013.09.27. 17:11

Pillepalack is robbant a kutatók éjszakáján

A megyeszékhelyen is megtartották pénteken a kutatók éjszakáját. A három főiskola közösen szervezett programokat.

Szabó Judit

Hogyan lehet megfigyelni a gyorsan lezajló jelenségeket? Mekkora az ökolábnyomunk, és miként vizsgálható a mentalizációs képesség, vagyis az, hogy mennyire vagyunk képesek mások érzelmeit azonosítani, s kitalálni, valójában mi jár a fejükben, miközben beszélgetünk velük?

Többek között ezekre a kérdésekre  kaphattak választ, akik ellátogattak a kutatók éjszakájára. A több helyszínen zajlott rendezvényről a délutáni sajtótájékoztatón elhangzott: egy pályázati programnak köszönhetően a zalaegerszegi felsőoktatási intézmények közösen mutatkoznak be a kutatók éjszakáján. Dr. Solt Katalin, a BGF Gazdálkodási Kar dékánja elmondta, többek között kincskereső játékot szerveztek a Zöld Kampuszon, s arra készülnek, hogy közérthetően ismertetik a legfontosabb kutatási programjukat. Ez arról szól, hogy a kettes típusú cukorbetegség kezelését hogyan lehet hatékonyabbá tenni, gazdasági szempontból optimalizálni.

Dr. Nagy Sándor a meleg levegő felhajtó erejét így demonstrálta (Fotó: Katona Tibor)

Dr. Szabó József, a PTE zalaegerszegi egészségügyi képzési központjának igazgatóhelyettese elmondta, először vesznek részt a kutatók éjszakáján, s ez alkalomból megnyitják a biomechnikai labort a nagyközönség előtt. Akik ezt a programot választják, megtudhatják, a laborban hogyan mérik például a talpnyomást vagy a szorítóerőt. A főisola kismama- és gerinctornával, valamint előadásokkal is várta az érdeklődőket.

Dr. Nagy Sándor a Nyugat-magyaroszági Egyetem mechatronai intézetének képviseletében érdekes fizikai kísérletekre hívta fel a figyelmet. Nagy durranásra készültek a kampuszon, elhatározták, hogy bemutatják, mekkorát robban egy PET-palack folyékony nitrogén hatására. Dr. Háry András, az inkubátorházban működő technológiai centrum vezetője pedig az ipari fejlesztéseikbe engedett betekintést, azt is elmagyarázva, hogy milyen speciális kamerával lehetséges megfigyelni a gyorsan zajló jelenségeket.

Szuper Ildikó, a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány ügyvivő szakértője jelezte: a három főiskola jövőre is közösen mutatja be tudományos munkáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!