Hírek

2016.12.10. 12:14

Plüssmacik a mentőautókba (Frissítve)

Zalaegerszeg - Két és félezer plüssmaci, mentőautó, szülők és vidám gyerekek, majd egy egészséges örömfutás a parkerdőben.

Hajdu Péter

Címszavakban így lehetne összefoglalni a parkerdei játszótér melletti szombati esemény lényegét. Ennél persze jóval több történt: befejeződött a novemberben indult Plüssmacikat a mentőautókba nevű akció, s a macikat átadták a mentősöknek.

- Győrből indult ez a civil kezdeményezés, a közösségi portálon találkoztunk vele. Mi is szerveztünk interneten egy csoportot a gyűjtés érdekében. Lassan kilencszáz tagúra bővült a macit gyűjtők köre. Négy gyűjtőpontot alakítottunk ki, de ezeknek a száma néhány nap alatt húszra bővült a megyében. Csatlakoztak községek, városok, iskolák, óvodák - mondta Katona Renáta, a zalai gyűjtés egyik szervezője.

- Eddig több mint 2500 maci gyűlt össze, de még mindig gyarapodik a számuk, hiszen most, az akciót záró „mackófutamon" is egy plüssmaci a nevezési díj. A mackókat kimossák, fertőtlenítik, aztán zacskókba csomagolva kerülnek a mentősökhöz - tette hozzá az akció másik fő szervezője, Durgó Anita.

- Stresszoldó, a kisgyermekek félelmét elűző hatásuk van a játékmackóknak. Nagyon nagy segítség, hogy az orvosi műszereken és a gyógyszereken kívül más is van a kezünkben, ami egy súlyos állapotú gyermek ellátásánál kulcsfontosságú lehet ahhoz, hogy megbízzon bennünk - hallottuk Vincze Luca megyei vezető mentőtiszttől. - Ennek a civil kezdeményezésnek az Országos Mentőszolgálat a kedvezményezettje, ez nagyon jó dolog. Eddig nem volt ilyen lehetőségünk. Természetesen igyekeztünk valamivel lekötni a gyerekek figyelmét eddig is, például egy fecskendővel vagy valami aprósággal. Nagy segítséget kaptunk a város vezetésétől a macik tárolásában, és a Zala Megyei Szent Rafael Kórháztól a mosásban és fertőtlenítésben. Nagyon fontos ugyanis, hogy a játékmacikat fertőtlenítve és egyenként lezárt csomagolásban tároljuk, szükség esetén így kerülnek a mentőkbe, a gyerekek kezébe. A megyében huszonkilenc autónk van, mindegyikben lesz ezentúl megfelelő számú maci- mondta Vincze Luca.

Közben egyre csak érkeztek a nevezők a Göcsej Környezetvédő, Tájékozódási és Futó Egyesület által ez alkalomra meghirdetett mackófutásra.

- Láttuk az interneten a kezdeményezést, és intézményünk, a Zalaegerszegi Belvárosi 2. Számú Óvoda tagóvodái is bekapcsolódtak - mondta Novákné Borsos Ildikó intézményvezető, hozzátéve, az óvodások családjaitól száznál is több maci érkezett.

Az átadáson és futáson megjelenteket Balaicz Zoltánné, a mozgalom egyik segítője üdvözölte, aki ismertette a gyűjtés eredményét, s megköszönte mindenkinek a részvételt az akcióban. Ezután több kategóriában és távon indult a futás a napsütéses délelőttön.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!