Hírek

2017.02.28. 07:17

Polgármestert vert az elbocsátott közfoglalkoztatott

Magyarszentmiklós – Rátámadt a polgármesterre és megütötte az a férfi, aki ellen emiatt minap vádat emeltek.

Arany Gábor

A Zala Megyei Főügyészség által a történtekről kiadott tájékoztatás szerint a tette miatt vádlottá lett férfit 2015 júliusa óta a magyarszentmiklósi önkormányzat közfoglalkoztatottként alkalmazta. Erre tekintettel tavaly szeptember 16-án a polgármester arra adott neki utasítást, hogy a templom tetőszerkezetének felújításához megrendelt és a faluba leszállított építőanyagokat pakolja be a tűzoltószertárba.  A férfi a telefonban közölte a település vezetőjével, hogy nem hajtja végre az utasítását. Ezt a bejelentést a polgármester tudomásul vette és közölte a dolgozóval, hogy ebben az esetben megszűnik a közfoglalkoztatotti munkaviszonya.

Másnap a polgármester két gyermekével a kultúrházba tartott, amit a munkát megtagadó férfi a háza udvarából észrevett. Utánaeredt a faluvezetőnek és a kultúrházban kérdőre vonta. A férfi indulatában lemondásra szólította fel, közölte vele, hogy szerinte alkalmatlan a polgármesteri posztra és kiabálva utasította, hogy takarodjon a faluból. Ennyivel nem elégedett meg, a kultúrházból távozóban ököllel arcon ütötte a polgármestert, dulakodni kezdett vele, eltépte pólóját és nyakláncát. A faluvezető védte magát, így a magáról megfeledkezett férfi abbahagyta a bántalmazást és távozott.

A polgármester könnyű sérülést szenvedett, orrcsontja megzúzódott és több ezer forint kára keletkezett.

A történtek miatt a támadó ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntette, valamint könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat a kanizsai járási ügyészség közérdekű munka büntetésre téve indítványt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!