Hírek

2017.02.15. 15:45

Polgármesteri fogadáson a város nagy adózói

Zalaegerszeg – A városvezetés meghívta és köszöntötte tegnap a megyeszékhelyen legtöbb helyi adót fizető vállalkozások vezetőit.

Hajdu Péter

A városi díszteremben tartott összejövetelre huszonöt cég vezetőit hívták meg. A megjelenteket Balaicz Zoltán polgármester üdvözölte, és emlékeztetett arra, hogy az idei év jelentős jubileum, Zalaegerszeg első írásos említésének 770. évfordulója. Az évforduló kapcsán számos új kezdeményezésre kerül sor, ezek sorába tartozott a tegnapi esemény is.

– Azokat a legnagyobb adófizetőket invitáltuk, akik Zalaegerszeg közössége érdekében sokat tettek az elmúlt időszakban, és bízunk benne, hogy ezután is számíthatunk majd a segítségükre. A mai találkozó legfontosabb üzenete a köszönet. Nemcsak a városvezetés, hanem a város polgárainak nevében is, azért, mert önök, a legnagyobb adófizetők biztosítják azt, hogy a város úgy tud működni, ahogy azt valamennyi polgára és a múltja is megkívánja – mondta a város polgármestere, majd a zalai megyeszékhely  2017-es kilátásairól, a tervezett fontosabb beruházásokról adott tájékoztatást.

Balaicz Zoltán a város köszönő oklevelét adja át dr. Németh Andrásnak, az AQ Anton Kft. vezetőjének Fotó: Pezzetta Umberto

Elmondta, az önkormányzat arra számít, hogy ebben az évben mintegy 1200 új munkahely jöhet létre. Emlékeztetett rá, hogy 2015-ben 1800, 2016-ban pedig 1300 új munkahely létesült a városban. További statisztikai adatokra hivatkozva jellemezte a megyeszékhely munkaerőpiaci helyzetét. Míg 2014 végén 4,2 százalék, addig 2015 decemberében 3,3 százalék, tavaly december végén pedig rekord alacsony, 2,7 százalék volt a megyeszékhelyen a munkanélküliségi ráta.

A polgármester jelezte, továbbra is központi szerepe lesz a munkahelyek létrehozásának, illetve a megfelelő munkaerő biztosításának.

A város gazdasága szempontjából két nagy fejlesztés közelgő megkezdéséről szólt: május 19-re tervezik a járműipari tesztpálya alapkőletételét, és még ebben az évben indulhat a logisztikai központ és konténerterminál beruházása.

A vállalkozások számára nagy jelentőséggel bíró hír, hogy kedden a megyeszékhely és az M7-es összekötésére tervezett kétszer kétsávos gyorsforgalmi út nyomvonalával kapcsolatosan ülésezett a gazdasági kabinet. Ezzel kapcsolatban annyit hozott nyilvánosságra Balaicz Zoltán, hogy kedvező a helyzet, a 160 milliárd forint értékű beruházásnak idén ősszel várható az alapkőletétele. Végül a polgármester a város köszönő oklevelét adta át a cégvezetőknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!