Hírek

2016.06.26. 10:42

Profibbak a profiknál

Zalaszabar – Szombaton jubilált a Kis-Balaton Halászléfesztivál, melyet immáron 10. alkalommal rendeztek meg.

Horváth-Balogh Attila

Dr. Kalmár Istvántól, a kis-balatoni település polgármesterétől hallottuk: mivel a térségben a falvak lakói jelentős részben horgászattal, halászattal foglalkoznak, tíz évvel ezelőtt adta magát a gondolat, hogy kitörési pontokat keresve a halra épülő gasztronómiai rendezvény irányába induljanak el.

A mostani halfőző verseny csapatai (rekorder számú, csaknem  29) reggel 7 órától foglalhatták el helyeiket. Produktumaikat a Szegedről érkezett Nacsa József, a Tiszai Halfőző Fesztivál főszervezője, valamint Borda Attila és Scheier Gábor mesterszakácsok összetételű zsűri értékelte.

Dancs Lászlóné, Ritter Antalné és Németh Ferencné friss, még meleg halászlével kínálja a zsűri tagjait, Scheier Gábort, Borda Attilát és Nacsa Józsefet Fotó: Gergely Szilárd

– Az elmúlt 10 év alatt a kis-balatoniak igencsak megtanultak halászlét főzni – jelentette ki Nacsa József. – Ha ezen az úton haladnak tovább, komoly vetélytársai lesznek a „szögedi” és bajai profiknak.

Először kapcsolódott be a versengésbe az Egeraracsáról érkezett Sziporkák nevű, Németh Ferencné, Ritter Antalné, Dancs Lászlóné alkotta csapat.

– Keszegből, csukából, pontyból és kárászból főztük a halászlevet, tehát a Zala folyó és a Kis-Balaton halaiból – árulta el Ritter Antalné. – Hogy mi a jó halászlé titka? Sok-sok hagymát, jóféle pirospaprikát teszünk bele, s passzírozzuk is a halat.

A nap folyamán a vendégeket az ínyencségek mellett színes kulturális programok is várták. S arról se feledkezzünk meg: a hagyományok szerint a polgármester és dr. Hegedűs Csaba olimpiai bajnok koszorút helyeztek el Puskás Ferencnek a község központjában álló szobránál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!