Hírek

2015.08.30. 17:14

Remek hangulatban a Bográcsfesztiválon

Lendva - Száznál is több csapat főzött szombaton, a Bográcsfesztiválon. A legnagyobb lendvai gasztro-kulturális rendezvényre idén is több magyarországi közösség nevezett.

Gyuricza Ferenc

Bár a díjazottak közé egyikük sem került be, de nem is ez volt a fő cél.

- Ismerkedni és barátkozni jöttünk, azért, hogy jól érezzük magunkat - jelentették ki Surján László európai parlamenti képviselő által vezetett Charta 21 csapat tagjai. A főszakácsuk, Szakos Annabella Katalin azt is elárulta, hogy a bogrács olyan egytálétel, amiben vad-, szarvasmarha- és sertéshúst, valamint számos fűszert és friss zöldséget, és burgonyát főznek össze.

Tarlós István (balról) és Surján László a Bográcsfesztiválon Fotó: Gyuricza Ferenc

A fesztivál látogatói közt volt Budapest főpolgármestere. Tarlós István is, aki elégedetten nyilatkozott a látottakról lapunknak.

- Már tavaly is részt vettem ezen a nagyon jól sikerült népünnepélyen, és nagyon finomnak tartom a bográcsnak nevezett egytálételt - mondta Tarlós István. - Bevallom, én magam egyáltalán nem tudok főzni, ellenben enni még mindig nagyon szeretek. Az enyhén csípős ízesítést kedvelem, így a levesekben, gulyásban, pörköltben, s olykor a főzelékékben is szívesen látok egy kevés paprikát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!