Hírek

2015.08.11. 12:54

Rendőrkézen a nagykanizsai kábítószer termesztő

A zalai rendőrök egy 42 éves nagykanizsai férfit gyanúsítanak.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. augusztus 10-én 15 óra 45 perckor Nagykanizsán a helyi körzeti megbízott az idős korúak bűnmegelőzéssel kapcsolatos tájékoztatási feladatát végezte, amikor az egyik lakásnál észlelte, hogy furcsa szag terjeng a levegőben.

Fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

A lakás tulajdonosának felkutatása után, a zalai rendőrök házkutatást tartottak, amelynek során 46 tő különböző fejlettségű cannabis növényt, valamint több dunsztos üvegben és egy papírdobozban tárolt cannabis növényi törmeléket találtak. Ezt követően a nyomozók átvizsgálták a férfi által használt másik lakást is, ahol további 11 tő cannabis növényt találtak.

A rendőrök a kifejlett növényeket, palántákat, törmeléket valamint a termesztéshez szükséges eszközöket lefoglalták. A nyomozók a 42 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A férfi a kihallgatása során a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 42 éves nagykanizsai lakos ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!