Hírek

2015.11.25. 08:46

Rokkant férfit loptak meg

Zalaegerszeg – Mozgássérült elektromos triciklijének akkutöltőjét vitte el tolvaj egy egerszegi társasházban. Ezzel nemcsak megkeserítve a járásában segítségre szoruló férfi életét, de szerintem egyúttal gyanúba keverve a lépcsőház szinte minden lakóját is.

Arany Gábor

A Pálóczi Horváth Ádám utca 13. második emeletén lakó 65 éves Semesi József kálváriája évekkel ezelőtt kezdődött, amikor cukorbetegsége kiderült, majd sokasodtak egészségügyi problémái. Felsorolni is hosszú lenne, mi minden érte, bal lábát például ötször műtötték, végül két és fél éve térd alatt amputálták. Két mankóval is csak nehezen jár, bár elszántan küzd meg a lépcsőkkel is, de nagyobb távolságra így nem merészkedhetett. Ezért tűnt számára megoldásnak az elektromos tricikli. Ezt szeptemberben sikerült beszereznie, ám a lakóházukba nem tudott vele bejutni a lépcsők miatt. Rámpa kell a bejárat elé és valamilyen megoldás a ház előtti térkő burkolatában lévő két szintkülönbség áthidalásához is.

Semesi József szerette volna a rámpa kiépítéséhez az önkormányzat anyagi segítségét kérni, ám ehhez a társasháznak is hozzá kellett volna járulni. Nos, a szerény érdeklődés mellett megtartott közgyűlés ezt leszavazta. Ezek után a férfi azt kérte, egyezzenek bele, hogy saját költségére építhesse meg a lépcsőn a feljárót. Okulva a korábbi részvételből, erről már írásban szavaztatták a lakókat és a többség a kérést már nem vetette el, ahogy ezt érdeklődésünkre a közös képviseletet ellátó Z-Házmester Kft-nél Borsos Andrásné elmondta. Arról is beszámolt, hogy több, általuk kezelt társasházánál elfogadott megoldásként a mozgássérültek a földszinten tárolhatják elektromos triciklijüket és pár óra alatt ott is töltik fel a járművek akkumulátort.

Semesi József a lépcsőházban, előtte a mobil rámpa, mögötte az elektromos tricikli

– A közös helyiségek villanyóráján jól mérhető, hogy ez mennyit fogyaszt, de ezt egy villanyszerelő is egyszerűen meg tudja állapítani. Ezt az összeget kifizeti a mozgássérült, ebből sehol sincs gond – osztotta meg velünk tapasztalatait.

Ilyen előzmények után az elmúlt hét végén elkészült a Pálóczi 13-nál a mobilnak nevezett külső fémrámpa, valamint a belső lépcsőre fából készített lejtő. A térkő burkolat két lépcsője még ugyan áthidalásra vár, mert ezek még leküzdhetetlen akadály elé állítják Semesi Józsefet, de segítséggel végre bejárhatott a lépcsőházukba az elektromos triciklijével, és a földszinti lépcső alatt, ahol senkinek nincs útban, leparkolt vele. Hétfőn pedig megpróbálta feltölteni az akkumulátorát.

– Én telefonon bediktáltam a közös képviselőnek a villanyóra állását, ezek után a lépcsőházi konnektorba csatlakoztatta töltőt a férjem – idézte fel Semesi Józsefné. – Nagyon örült, hogy végre megoldódik ez a probléma, néhányszor le is ballagott, megnézni, hogy minden rendben van-e, aztán egyszer csak azzal jött fel, hogy valaki elvitte a töltőkészüléket – idézte fel a hétfőn történteket. – Majdnem sikerült teljesen feltölteni az akkumulátorokat, de a tricikli így most legfeljebb néhány napig használható. Egyik szomszédunk már felajánlotta, hogy nála a garázsában majd tölthetem, de ahhoz előbb pótolni kell a készüléket. Talán ebben is segítségünkre lesz valaki, amíg a gyártótól beszerezzük a másikat – mondta a férfi, akit láthatóan megviselt a fejlemény. Arról nem is beszélve, hogy akkor kezdődhet a mankós séta a Pálóczi 13. és a garázs között és már attól is félnek, valaki a rámpára vet szemet.

A térkő két apró lépcsője még áthidalásra vár, mert anélkül Semesi József a triciklivel nem tud bemenni az épületbe Fotó: a szerző

A történtek után kihívták a rendőröket és a lopás miatt feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen, mert nem tételeznek fel senkiből ekkor rosszindulatot.

Nos, mit lehet ehhez hozzá tenni? A helyszínen járva kiderült, a tricikli, pontosabban az akkutöltő az épületen kívülről nem szúrhatott szemet. Ezek után nem jó belegondolni, de az elektromos ajtón át a lépcsőházba jószerével csak a helyet ismerő személy juthatott be...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!