Hírek

2013.08.09. 19:34

Római kori vigasságok, nyitott pincék Balatongyörökön

Balatongyörök - A festői Szépkilátó minden szempontból a római kort idézte szombaton. A település újra megrendezte a Római kori vigasságokat.

zaol.hu

A program már évek óta hagyomány, aminek oka: Balatongyörökön, a Szépkilátó alatti völgyben 1938-ban római kori fürdő maradványaira bukkantak a régészek. A háború miatt a feltárást 1972-ben folytatták. Kiderült, hogy a területen 2-3. században római telep volt. A település, illetve a környék számos dolgot, több növénykultúrát köszönhet a rómaiaknak. Így például ők honosították meg a térségben a mandulát, s a szőlőt, a borászatot. Mindez olyan történelmi emlék, mely kétezer éves múltra tekint vissza, a hagyományokat pedig ápolni kell - áll a szervezők célkitűzései között.

A rendezvényen tréfás keretjátékba ágyazott gladiátorküzdelmeket tekinthettek meg az érdeklődők a váci Familia Gladiatoria előadásában, de a akik szerették volna - s a gyerekek ebben természetesen jeleskedtek - a korabeli fegyvereket is kipróbálhatták. Volt solymászbemutató, s megidézték az ókor híres ínyencének, Apiciusnak az alakját is. A gyerekeket régészet is várta, nem kisebb élménnyel, mint igazi sír feltárásával. Rendeztek római esküvőt, s nyitottak lakomasátrat.

A délután már a borról is szólt, a Nyitott pincék napja keretében a vendégek végigjárhatták a helybeli, becehegyi borászok hajlékait, s megízlelhették a boraikat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!