Hírek

2014.09.02. 13:32

Sárátfolyások, homokzsákos védekezés Zala megyében - fotókkal, videóval

A tartós esőzés miatt Zala megye több pontján sárátfolyások keletkeztek az utakon, Kiskanizsán, a Principális-csatorna Pivári utcai szakaszán pedig homokzsákos védekezés kezdődött.

Horváth-Balogh Attila

 

Dobos István tűzoltó alezredes, a Nagykanizsai Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője elmondta: a rövid idő alatt lehulló nagy mennyiségű csapadék sárátfolyásokat okozott Újudvaron, Zalaszentbalázson, Orosztonyban, Zalaszabaron és a régi 7-es főútvonalon, a Cserfő-hegyi elágazó előtt. Megemelkedett a Principális-csatorna vízszintje is, ami megelőző védelmi intézkedést tett szükségessé a legkritikusabb ponton, Kiskanizsán, a Pivári utcai szakaszon. Itt a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság 15 közmunkásával homokzsákokból nyúlgátat építettek.

Dobos István hozzátette: még körülbelül 15 centiméteres vízszintemelkedés „belefér", tehát komolyabb beavatkozásra majd csak efölött lesz szükség.

Kérdésünkre a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója, Gaál Róbert elmondta: a mederkotráshoz szükséges tervek elkészültek, engedélyeztetés alatt állnak - ha pedig pályázati forrást sikerül nyerni hozzá, a kivitelezés is megtörténik.

Kapcsolódó cikkek:

Kis-Balaton: még nem kritikus a belvízhelyzet

Áradás Hahóton (videóval frissítve)

Árad a Mura Letenyénél - videókkal

Fotó: A nagy esőzéseket már nem bírják el a vízelvezető árkok Lenti közelében

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Murán

Sár-áradat öntötte el Gelseszigetet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!