Hírek

2016.11.16. 21:07

Sokat érő telefonos átverések

Lenti - Telefonok, váratlan nyeremények, kedvező lehetőségek, gyakran ezekkel kecsegtetnek a csalók és példák sokasága mutatja, hogy a módszerük működik.

Arany Gábor

A Lentiben élő, most 41 éves Sz. Zsolt és felesége, Szilvia ismerősüket vette rá, hogy a saját nevére mobiltelefon-előfizetéseket kössön. Tették ezt azért, mert munkájuk, jövedelmük nem volt, a távközlési szolgáltatóknál pedig jelentős tartozást halmozott fel a férfi. A vádiratba foglalt történet szerint 2012. december elejétől közel egy éven át több esetben kérték meg áldozatukat, hogy kedvezően alacsony törlesztőrészletekkel kössön előfizetést. Azt ígérték az asszonynak, hogy helyette fizetni fogják a havi törlesztéseket és a számlákat. Első alkalommal, 2012. december elején a házaspár elkísérte a nőt Lentiben az egyik mobiltelefon szaküzletbe, ahol 24 hónap hűségidővel kötött előfizetői szerződést. A házaspár vette át az okostelefonokat, majd néhány hónapig használták, aztán eladták, az esedékes díjakat azonban csak egy-két hétig fizették. Ennek dacára 2013. március elején megint azt kérte Sz. Zsolt az asszonytól, hogy újabb mobiltelefon-előfizetést kössön.

Az indok az volt, hogy szeretné, ha a felesége ugyanolyan készüléket használhatna, mint amilyen az övé. Az ismerős megint kötélnek állt és szerződést kötött, megint 24 hónap futamra. Sz. Zsolt a csalárd módon megszerzett okostelefont három hétig használta, majd 10 ezer forintért eladta, anélkül, hogy a részletfizetést teljesítette volna. Mindezek ellenére 2013 nyarán megint rá tudta venni áldozatát, hogy újabb előfizetést kössön. Ekkor már másik szolgáltatót választottak. Ez alkalommal két szerződést köttetett, megint 24 hónapra és átvették a két készüléket. Ezeket két-három hónapig használta Sz. Zsolt, aki a havi díjakat ekkor sem fizette, végül a telefonokat 2013 novemberében eladta. A szolgáltatók időközben a tartozás miatt a szerződéseket felmondták és végrehajtást kezdeményeztek. Félmillió forintot meghaladó összeget követelnek a jóhiszemű nőtől, akinek a munkabérből vonják a tartozását. Azon a nyáron Sz. Zsolt egy mentálisan sérült, értelmi fogyatékos férfit is becsapott. Őt is rávette, hogy vásároljon mobiltelefonokat és kössön előfizetési szerződéseket. Neki is azt ígérte, hogy fizetni fogja helyette a törlesztést és a havi díjakat. Ekkor sem tett eleget ígéretének, az ily módon becsapott áldozatának közel 180 ezer forint kárt okozott.

Kicsit másként, de szintén a telefont használta fel a csaláshoz a 34 éves B. Kornél, aki egy kisszigeti asszonyt szedett rá. A lopások miatt többször elítélt, jászárokszállási férfi tavaly december hatodikán délelőtt távközlési szolgáltató cég munkatársának kiadva magát hívta fel áldozatát a mobiltelefonján. Azt állította, hogy a régi előfizetők között tartottak sorsolást és a nő szerencsésként 125 ezer forintot nyert. A pénz megszerzésének feltétele egy megadott mobiltelefon-hívószám feltöltése. Az asszony a nyereményének annyira megörült, hogy ismerősével azonnal Lentiben vitette magát és az egyik bankautomatánál a csaló utasításait követve több részletben a megadott, B. Kornél által használt telefonszámra összesen 90 ezer forintot töltött fel, persze hiába.

A történtekről tájékoztatást adva dr. Pirger Csaba, a megyei főügyészség sajtószóvivője közölte, hogy a házaspár, illetve a férfi ellen csalás miatt emelt vádat a Lenti Járási Ügyészség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!