Hírek

2015.06.28. 12:16

Sorozatban tört be az iskolákba

Zalaegerszeg – Rendszeresen járt általános és középiskolába az a férfi, aki ellen nemrég emeltek vádat. A 40 éves G. János ugyanis lopni tért be az oktatási intézményekbe.

Arany Gábor

Különösen az egerszegi Báthory középiskolát tüntette ki figyelmével. Itt 2013 júliusában öt alkalommal fordult meg, majd egy év szünetet követően még kétszer tört be. Igaz, közben a landorhegyi iskolát is felkereste. Oda 2014. július elejétől három hónap alatt hatszor tört be. Néhány az esetekből: G. János 2013. július elején az egyik éjjel a Báthory iskolában a klímaberendezés háromméteres, 1800 forintot érő rézcsövét vágta le. A készülék azonban használhatatlanná lett, így a kár 176 ezer forint. Pár nappal később, július 25. táján az iskolai mosdó, illetve az üvegház csapjait, golyós szelepeit vitte el. Ez után megint egy klímaberendezés rézcsöve következett. Visszatért az üvegházba is néhány nappal később, akkor az ablakemelő villanymotorokat lopta el. A következő év nyarán a landorhegyi iskolát pécézte ki. Ide július-augusztusban ötször tört be, számítógépeket, laptopot, projektort lopott el, és az interneten kínálta azokat eladásra.

dr. Pirger Csaba

Némi szünetet tartott, majd szeptember 7-én a Báthory iskola tanáriját kereste fel, projektorral távozott. Október 5-én kora este pedig a landorhegyi iskolába tért vissza. Az ablakot betörve jutott be az egyik tanterembe és laptopot, valamint LCD-monitort vett magához. Már távozott, amikor a karbantartó tetten érte és elfogta. G. János azonban kiszabadult a szorításából és elmenekült. Ezt megelőző napon pedig a Báthory iskolánál zavarták meg betörés közben, onnan is sietve távozott. G. János egy Göcsej-Pataki Ferenc utcai társasház lépcsőházában is járt az év augusztusában, onnan 80 ezer forintos kerékpárt vitt magával.

A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba tájékoztatása szerint G. János ellen többrendbeli, folytatólagosan elkövetett lopás miatt emelt vádat az egerszegi járási ügyészség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!