Hírek

2015.05.30. 17:36

Sportszerűségben az élen végeztek a thúrysok

Nagykanizsa - Laposkúszás, fekvőtámasz alagút alatt, evezés gumicsónakban és gólyalábbal futás. Csak néhány feladat azok közül, melyek az egyik kereskedelmi televízió csatorna Nagy Vagy! című, középiskolás csapatok részvételével lezajlott győri vetélkedőjében teljesíteni kellett.

Benedek Bálint

A Thúry-tagintézmény sportos diákjait viszont nem lehetett zavarba hozni, kiváló versenyzéssel az előkelő negyedik helyen végeztek. A nagyszabású viadalra még tavaly neveztek a thúrysok, akik korábban más országos játékos sportversenyen is részt vettek. Barbalics László testnevelő tanár igyekezett olyan csapatot összeállítani, melyben főleg rendszeresen sportoló fiatalok szerepelnek, ugyanis az előre megadott feladatok munkacíméből világosan kiderült sokrétű, más-más izmot megmozgató gyakorlatokat kell végrehajtani.

Jól működött a csapategység a thúrysoknál, legközelebb újra neveznének. Fotó: Thúry-tagintézmény

– Kifogástalan fizikai állapot és úszástudás, ez volt az alapfeltétel, amivel be lehetett kerülni a csapatunkba – mesélte a testnevelő tanár. – A feladatok némelyikét igyekeztünk itthon gyakorolni,

előfordult, hogy a hét minden napján a suli után a fiatalok a saját szabadidejüket feláldozva igyekezetek a lehető legjobb formába lendülni. Egy zalakarosi szállodába jártunk úszni, speciális buborék labdát pedig Bagodról kaptunk, hogy legalább a koordinált futást gyakorolhassuk.

A Nagy Vagy! című vetélkedőt tizennégy héten át követhették a nézők, a frissen átadott győri Audi Arénában és az Aqua Sportközpontban. A viadal látványos erőpróbáinak résztvevői földön, vízben és levegőben mérték össze erejüket, ügyességüket, valamint tudásukat a dicsőségért és a fantasztikus fődíjakért. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkársága által támogatott rendezvény, mozgalom ez, amelynek követői hétről hétre vizsgáztak lelkesedésből, összefogásból, önzetlenségből és kitartásból.

A kanizsai Thúry-tagintézmény csapatkapitánya az énekes-színésznő, Nagy Adri volt, aki Balogh Balázs, Barbalics László, Bébecz Dávid, Horváth Bianka, Kiss Dalma Rozália, Lekszikov Szandra, Magdics Martin, Molnár Gábor, Takács Dalma, Tikos Bence és Vékási Dorottya oldalán igyekezett a lehető legjobban teljesíteni.

– A sorversenyek leginkább egy másik televíziós műsor, a Játék határok nélkül feladataira hasonlítottak – vették át a szót a csapattagok. – Észnél kellett lenni, hisz néhány ötlet eléggé hajmeresztő volt, például rövid kajakozást követően a medence közepén egy óriási felfújható „jéghegyre" kapaszkodtunk fel, máskor falat másztunk, majd hátúszásban egyik kezünkkel úgy egyensúlyoztunk, hogy a másikban egy égő gyertyát átvigyünk a túloldalra.

A dobogó legalsó fokáról mindössze két ponttal maradtak le úgy, hogy a többi együttesben olimpiai bajnokok, sportolók segítették a diákokat. Ettől függetlenül a kanizsaiak maximálisan elégedettek az eredménnyel, ráadásul a zsűri elnöke, Martinek János olimpiai és világbajnok öttusázó a legsportszerűbb csapatnak járó elismerést is átnyújtotta nekik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!