Hírek

2016.07.25. 15:55

Szakítás után zaklatás, erőszak

Zalaegerszeg – Gyakran érzelmi viharokkal jár, ha egy kapcsolat véget ér, ám a csalódottság, az elhagyottság miatti indulatokat semmi sem menti, ha verbális, fizikai erőszakba torkollanak.

Arany Gábor

A napokban két ilyen ügyben is vádat emeltek. Az egyik vádirat negyvenes éveiben járó, vádlottá lett főszereplőjével két évig tartó kapcsolat után tavaly június végén szakított élettársa – nem utolsó sorban a férfi agresszivitása miatt. Ebbe azonban a zalaegerszegi H. János nem törődött bele, hanem ezt követően is igyekezett telefonon, illetve személyesen kapcsolatba kerülni volt párjával. Tavaly júliusban három héten át folyamatosan zaklatta volt élettársát, ami miatt büntetőeljárás indult a férfi ellen, akit ez sem térített jobb belátásra. A következő hónapokban is rendszeresen a nő közelébe próbált jutni dacára annak, hogy volt párja határozottan elutasította. Tavaly augusztus elejétől ez év február végéig 249 esetben hívta fel telefonon és rendszeresen felbukkant a lakásánál, a környéken leskelődött. Kereste az ürügyeket, legtöbbször arra hivatkozott, hogy a közös otthonukban maradt holmikat akarja elvinni. Ez év március 18-án este azzal állított be a nőhöz, hogy beszéljenek, majd az elutasítás után előbb könyörgött, aztán kiabált, szidalmazta a nőt. A férfi ellen az egerszegi járási és nyomozó ügyészség emelt vádat zaklatás miatt.

A másik, szintén vádiratba foglalt történt szerint a nagykanizsai T. Gábor élettársi kapcsolata négy év után tavaly márciusban ért véget a 33 éves férfi indulatossága és féltékenysége miatt. Az egyezségük szerint a gyermekük szülői felügyeleti jogát közösen gyakorolták, páros heteken a gyerek az apánál volt. T. Gábor nem tudta elfogadni a kapcsolat megszűnését és kezdetektől fogva igyekezett személyesen, telefonon, interneten volt párjához férkőzni. Ez odáig fajult, hogy megesett, átvizsgálta volt élettársa szemetesét, hogy kikutassa, létesített-e mással szexuális kapcsolatot. A nő többször felszólította T. Gábort, hogy fejezze be próbálkozásait, de nem ért el eredményt. Emiatt tavaly szeptember 3-án feljelentést tett. A történethez tartozik, hogy egy héttel korábban az esti órákban T. Gábor megtámadta a nőt. A lakásán kereste fel, becsöngetett, majd a résnyire nyitott ajtót benyomta, és nekiesett volt élettársának. Ököllel többször megütötte a fejét, aztán a nyakát szorította. A dulakodás zajára és a nő segélykiáltására megjelenő szomszédok fékezték meg T. Gábort, majd értesítették a rendőrséget. Az élettárs súlyosan megsérült, orrcsontja törött, agyrázkódást szenvedett, feje, karja zúzódott.

Dr. Pirger Csaba, a megyei főügyészség sajtószóvivője az ügyről tájékoztatva közölte, a férfi ellen zaklatás, súlyos testi sértés, valamint magánlaksértés miatt emelt vádat a kanizsai járási ügyészség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!