Hírek

2017.04.21. 18:16

Szakmák és tudomány Keszthelyen

Szalvéta origami, smink-és hajfonó verseny, géppuskakéz- gépíró verseny is szerepel a Szakmák éjszakája keszthelyi rendezvényein, a város három szakképző intézményében. Ezen az esten tartották a Tudományos Diákkonferenciát is.

Keszey Ágnes

Szabó Károly, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum igazgatója a programot bemutató sajtótájékoztatón arról szólt, hogy az a fiatal, aki a szakképzést választja, nem zsákutcába jut, hiszen könnyen talál munkahelyet. Bangó László, a Zala megyei Kereskedelmi és Iparkamara Keszthely térségi szervezete elnöke kiemelte: a különböző szakterületeken tapasztalható munkaerőhiány kezelésének fontos eleme a szakképzés. A programban résztvevő intézmények igazgatói pedig bemutatták,, mi mindennel várják az érdeklődőket a Szakmák éjszakájára..

A Közgazdasági Szakgimnázium adott otthont a több szervezet és iskola összefogásával létrejött Tudományos Diákkonferencia keszthelyi programjának.

Pohl Ágnes és Máté Alexandra kortársaikat segítik a pénzügyek útvesztőiben – erről tartottak előadást a Tudományos Diákkonferencián

–  Hiánypótló ez a rendezvény. Egyfajta katalizátorként működünk: azokat a diákokat keressük meg, akik valamilyen versenyre, pályázatra adtak be munkákat. s megkérjük őket, hogy mutassák be nagyobb közönség előtt. Gyakorolják az előadást, prezentációt- mondta el Dúcz Mihály szervező pedagógus. A tervek között szerepel, hogy a megye több elhangzott előadások ősszel egy kiadványban is megjelenthetnek.

A házigazda intézmény diákjai: Pohl Ágnes és Máté Alexandra a Tanulópénz tanösvény című programot mutatták be. Felmérték a fiatalok pénzügyi ismereteit, majd egy pályázat segítségével több pénzintézet munkájába betekinthettek. Ezek alapján kidolgozták a pénzügyi tudatosságról szóló programjukat, s egy pénzügyi kisokost is elkészítettek. Fiataloknak adnak hasznos tanácsokat a pénzvilágban való eligazodáshoz. Például arról,  hogyan lehet bankszámlát nyitni, hogyan használják a bankkártyát és az elektronikus bankot, valamint a hitelekről szóló információk mellett azt is fontosnak tartják, hogy felhívják a a figyelmet a megtakarítások fontosságára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!