Száz éve történt: a Kerenszkij-offenzíva

Az 1917. februári orosz forradalmat követően tulajdonképpen egész tavasszal tűzszüneti állapot uralkodott a keleti fronton. Április 6-án az USA is hadba lépett a központi hatalmak ellen, amely ugyan még nem volt "kézzelfogható", de sötét fellegek kezdtek ezzel gyülekezni a németek és a Monarchia feje felett. Az USA hatalmas hadiflottája elindult Európa felé, és 1917 végére már négy amerikai hadosztály harcolt Franciaországban. Ráadásul az USA hadüzenetét számos állam hadba lépése követte - például Görögországé vagy Kínáé - az antant oldalán, így az antanthatalmak nyomasztó élőerős, hadianyagbeli és gazdasági erőfölénybe is kerültek az év végére. Ez már egyértelműen megmutatkozott a nyugati fronton, 1917. november 20-tól december 6. napjáig zajló cambrai-i páncéloscsatában, ami a hadtörténet első, páncélosok bevetésével folytatott ütközete volt. Itt a támadó 3. brit hadsereg 378 harckocsi és azokat kiszolgáló 98 ellátókocsi, illetve egy erős légikötelék segítségével valósággal elsöpörte a szembenálló, páncélosokkal nem rendelkező német erőket: néhány óra alatt 15 kilométer szélességben és 8 kilométer mélyen sikerült áttörnie a briteknek a hónapokon keresztül szívósan és sikeresen kitartó német állásokat.

A keleti fronton, 1917 késő tavaszán mind az oroszok, mind pedig a központi hatalmak újfent mozgolódni kezdtek. Az elkergetett Romanovok helyett irányító Ideiglenes Kormány az orosz seregek főparancsnokává Bruszilov tábornokot, míg hadügyminiszternek Kerenszkijt nevezte ki.

Monarchista csapattöredék az orosz fronton, 1917 nyarán

Az oroszok az új offenzívájuk helyszínéül ismét Galíciát jelölték ki. Háromnapos (!) tüzérségi előkészítés után, 1917. július 1-én az oroszok 7. és 11. hadseregei Tarnopol térségéből, a Szeret folyón átkelve lendültek támadásba. Másnap Zborównál áttörték a szemben álló osztrák-magyar 2. hadsereg jobbszárnyát. Ennek elsőrendű okai a Monarchia hadseregében egyre jobban eluralkodó nemzetiségi feszültségek voltak. Ugyanis az oroszok cseh hadifoglyokból szerveztek egy lövészdandár nagyságú légiót, akik a monarchista 2. hadsereg 19. hadosztályának 35. (pilseni) és 75. (dél-csehországi, neuhausi) cseh többségű ezredeit rohanták le. Az orosz számítás bevált, a csehek nem csatáztak egymással, és beszüntették a harcot, mire a 19. hadosztály megingott. Ezzel súlyos helyzetbe hozta a 32. (budapesti), magyar katonákból álló hadosztályt is. Ekkor a németek 2 tartalék hadosztályuk bevetésével stabilizálták a helyzetet, míg a megvert 19. és 32. monarchista hadosztályok maradékát Dunajovba gyűjtötték össze.

A németek sikeresen állították meg az orosz 11. hadsereg előrenyomulását, sőt, az osztrák-magyar 2. hadsereg jobbján harcoló német Dél hadsereg Brzezany környékén megfutamította az orosz 7. hadsereget is. E harcokban derekasan küzdöttek a Monarchia népfelkelői, a legsúlyosabb veszteségeket az 55. gyaloghadosztályhoz tartozó 308. és 309. honvéd népfelkelő-ezredek szenvedték el.

Eközben, a visszavonulásra kényszerülő 7. orosz hadseregtől délre rohamozó orosz 8. hadsereg Sztaniszlau városánál nagy mélységben áttörte a 3. osztrák-magyar hadsereg csapatainak állásait, majd Kalus felé támadott tovább. A legsúlyosabb veszteségeket a 15. (miskolci) hadosztály magyar és szlovák katonái szenvedték el. Helyére a pozsonyi 37. honvédhadosztályunk érkezett, de az oroszok a Lomnicán átkelve őket is legázolták, majd a horvátokból álló 42. honvédhadosztály (domobrancok), illetve a szintén horvát 36. hadosztály megfutamítása után elfoglalták Kalust. A németek "Dél" hadserege július 6. és 11. között beleavatkozott a déli irányból már őket is hadászati átkarolással fenyegető harcokba, és megállította az orosz rohamot.

Monarchista csapattöredék az orosz fronton, 1917 nyarán Monarchista rádiósok a fronton Fotó: archív

Bruszilov ekkor felújította a frontszakasz északi részén elhelyezkedő 11. és 7. hadseregei támadását. Próbálkozása sikertelen maradt, sőt, hamarosan a menekülésen kellett gondolkoznia, hiszen 1917. július 19-én ellentámadásba lendültek a központi hatalmak. A 2. osztrák-magyar hadsereg arcvonalától (Zloczow térsége) Tarnopol irányába meginduló ellenlökést néhány nap alatt sikeres áttöréssé fejlesztették. Ekkor történt, hogy az orosz katonák az egész frontvonalon kifejezésre juttatták, hogy nem kívánnak tovább harcolni az ideiglenes kormányukért: elegük lett a háborúból. Számos orosz csapattest beszüntette a harcot, majd zárt egységekben elhagyta a frontvonalat, és Oroszország kebelébe indult. A helyzet az egyre jobban megerősödő bolsevikoknak kedvezett, így Kerenszkij kénytelen volt 1917. július 25-én leállítani a róla elnevezett offenzívát.

A központi hatalmak eközben nyomultak előre. Július 25-én harc nélkül foglalták el Tarnopolt, majd augusztus 3-án bevonultak Bukovina fővárosába, Csernovicba. Az oroszok komolyabb ellenállás nélkül adták fel egész Galíciát. Viszont a Monarchia csapatai annyira alacsony harcértékkel bírtak már a háború e szakaszában, hogy az orosz front megingása ellenére sem sikerült továbbhaladniuk, és a gazdag termőföldekkel büszkélkedő Moldáviát elfoglalni. A keleti front déli része ismét megrekedt, így a németek maguk próbálkoztak - északon. Szeptember 3-án elfoglalták Rigát, majd október végén három balti-tengeri szigetet: Őselt, Moont és Dagőt. A németek ekkor már egy Szentpétervár elleni támadásban gondolkoztak.

A Kerenszkij-offenzíva összeomlásával az orosz katonai haderő megtört, védelembe kényszerült. Az 1917. október végén és november elején, az olasz arcvonalon elért monarchista sikerek után pedig még az ereje végén járó Osztrák-Magyar Monarchia vezető köreiben is a katonai győzelem halvány reménysugarát villantotta fel. Ugyanis 1917. november 7-én az orosz kommunisták megdöntötték az Ideiglenes Kormány hatalmát, és kikiáltották Szovjet-Oroszországot. Leninéknek a politikai helyzetük megszilárdítása okán alapvető érdekük fűződött a háború mielőbbi befejezéséhez, akár területi veszteségek árán is. Így a béketárgyalásokat előkészítő megbeszélések december 22-én, Breszt-Litovszkban indultak meg a központi hatalmak és Szovjet-Oroszország között. Az oroszok háborúból való kiugrása hadászatilag jelentős volt ugyan a központi hatalmak számára, de győzelmet már így sem remélhettek: ugyanis addigra gazdaságilag teljesen kimerültek, míg az antanthatalmak az USA-val a hátuk mögött kimeríthetetlen katonai-gazdasági erőforrással bírtak.