Hírek

2017.07.14. 20:15

Huszonkettedszer találkoznak a Szentlászló nevű települések

A Szentlászló nevű települések összefogásáról szól az az évente megrendezett találkozójuk, melyből a huszonkettediket Búcsúszentlászlón tartják a hétvégén.

Arany Gábor

Mint Molnár Gyula, a vendéglátó zalai község polgármestere érdeklődésünkre elmondta, második alkalommal fogadják 13 Kárpát-medencei Szentlászló nevű település küldötteit, közel másfél száz vendéget. Idén először vesz részt a találkozón a magyarok lakta szlovéniai Szécsiszentlászló küldöttsége. A polgármester felidézte: a települések szövetsége a délszláv háborúban a szerbek által elpusztított horvátországi, magyarlakta Szentlászló falu megsegítésére jött létre, alapítóként vett részt benne Búcsúszentlászló is.

A települések polgármesterei a Szent László-év emlékzászlójával
Fotó: Arany Gábor

A Kárpát-medencében 19 olyan település ismert, amely nevében viseli Szent Lászlót, akire ebben az esztendőben emlékezünk trónra lépésének 940. és szentté avatásának 825. évfordulóján is. A települések külön-külön is megemlékeznek Szent Lászlóról, a találkozó pedig módot ad a közös ünneplésre.

Szent László szobrát az alkotó, Márkus Péter és Molnár Gyula (jobbra) polgármester avatta fel
Fotó: Arany Gábor

A programon részt vett és beszédet mondott dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Manninger Jenő országgyűlési képviselő, valamint Gaál Gergely, a Szent László-év Tanácsadó Testületének elnöke. Utóbbitól a faluházban tartott ünnepségen vehették át a települések polgármesterei az emlékévet idéző zászlót, valamint kiadványt. Ezt követően avatták fel a települések adományaként Szent László hermájának másolatát, Márkus Péter szentendrei szobrászművész alkotását. A hétvégén további rendezvények várnak a szentlászlóiakra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!