Szerelem, haka, tengerpart és oposszumok! Így él a zalaegerszegi Fincza házaspár Új-Zélandon

Manapság egyáltalán nem meglepő, ha egy baráti társaságból többen Ausztriában, vagy Szlovéniában keresik kenyerüket, hiszen e két szomszédos ország egyes régióiban akár úgy is megoldható a munkavállalás, ha nap, mint nap ingázik az ember Zalából. Nem számít már az sem kuriózumnak, ha azt halljuk, hogy egyesek Zalából Nagy-Britanniába tették át a székhelyüket. Ugyanakkor minden egyes kalandos életút  bizonyítja azt, hogy az élet írja a legjobb forgatókönyveket. Jó példa erre a már bemutatott, zalacsébi születésű Vass János kalandos útja Amerikába, s Afrikába (http://zaol.hu/hirek/amerikai-alom-egy-zalacsebi-ferfi-kalandos-eletutja-avagy-a-fenyo-diszkobol-honolulun-at-egeszen-az-iraki-haboruig-1754516" target="_blank") most pedig Fincza Gábor és Fincza Renáta személyében ismerhetnek meg egy olyan zalaegerszegi születésű házaspárt, akik a szerelem erejét, s kalandvágyukat kihasználva egészen Új-Zélandig repültek, hogy ott megkezdjék közös életüket.

Fincza Gábor, vagy, ahogy mindenki ismeri, Finyó, a zalaegerszegi Széchenyiben végzett, majd Pécsett tanult építőmérnöknek, és az egyetemi évek után az építőipari kivitelezéssel foglalkozó családi cégben dolgozott. Párja, Reni pedig szintén az egyik megyeszékhelyi iskolában, a Csány László KSZKI-ban végzett, majd ahogy elmondta „gyors irányváltásokkal - és az Ady iskola két rajztanárának segítségével - Szombathelyen matematika-rajz tanári szakon tanultam tovább. A főiskola utolsó évétől az egyik telekommunikációs cégnél dolgoztam, és amikor tehettem, dekorációs falfestéseket készítettem, amik később nagyon jó referenciaként szolgáltak.”

„Életünk legmeghatározóbb eseményeit nem hagyományos értelemben vett döntések eredményeztek. Egyikünk se tervezgette korábban, hogy külföldre költözik, de még azt sem, hogy párkapcsolatot szeretne. Megismerkedésünk katalizátorként hatott az életünkre! A kapcsolat hatodik hónapjában már házasok, és tízedik hónapjában, 2012 márciusában, már Új-Zélandon voltunk. Őrülten hangzik, talán egy kicsit az is, mégis minden annyira természetes és egyértelmű volt számunkra!”

A távoli szigetország egyik városában, Aucklandben él napjainkban a fiatal pár. De mik voltak a fő indokok Új-Zéland mellett? Így emlékezett erre Renáta: „Európán belül más országba nem szerettünk volna menni, Amerika sem az a hely, ahol szívesen élnénk. Másfél évvel korábban érkezett ide egy barátunk, akitől nagyon sok jót hallottunk az országról és a kiwikről (Új-Zélandon a kiwi nem csak egy gyümölcsöt jelent, hanem egy repülni képtelen madár neve is. Az új-zélandiakat előszeretettel nevezik kiwiknek). Így egyértelmű volt, ha megyünk valahova, az Új-Zéland lesz. Külön érdekes, hogy Gábor már fiatal kora óta nagyon szerette a pálmafákat, amiből itt nagyon sok van. Még a kertünkben is van pár.”

Úgy tartják, hogy az igazi barátok akkor is kitartanak a másik fél mellett, ha hatalmas távolság választja el őket egymástól. Ha Magyarországról Új-Zélandra akarunk utazni, kb. tizennyolcezer kilométert kell megtennünk. Így kiváltképp fontos kérdés, hogy miként reagáltak erre a lépésre az akkor még szinte friss házasok hozzátartozói?

„Mindketten erős személyiségek vagyunk, és úgy gondoljuk a fiatalabb korban szerzett tapasztalatok, a családi minták, mind hozzájárultak ahhoz, hogy megtanuljunk jó döntéseket hozni. Miután nem tudtunk mindenki elvárásainak megfelelni, így a legfontosabbat választottuk, a sajátunkat. Akárhol él az ember, akármit tesz, az élet olyan, mint egy busz, amin mi vagyunk a sofőrök. Utasok leszállnak, felszállnak, és van, aki az egész úton elkísér. Szerencsére az utóbbiból is van bőven.”

Évről-évre egyre több magyar fiatal vállal munkát külföldön. Milyen feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy valaki munkavállalási engedélyt, vízumot kapjon Új-Zélandon? - kérdeztük.

"Most már sokkal könnyebb annak, aki Új-Zélandra szeretne jönni munkát vállalni. Évi 100 magyar fiatalnak van rá lehetősége, hogy Working Holiday vízumot kapjon, amivel egy éven keresztül vállalhat munkát, utazhat itt. Mi három hónapos turista vízummal éreztünk és utólag kérelmeztük a munkavállalási vízumot, amit 2 évre kaptunk meg. Ezt követően jelentkeztünk a letelepedési vízumra, amit egy pontrendszer alapján bírál el a bevándorlási hivatal, amiben számít az iskolai végzettség, életkor, egészségügyi állapot stb. Ezt már nem kell újra és újra meghosszabbítani, mint a munkavállalásit, ez az állampolgársághoz hasonló jogokat biztosít. Ha valakinek a szakmája fenn van az úgynevezett Skilled listán, sokkal könnyebb helyzetben van. Magyar bevándorlási tanácsadó, ügynök szolgáltatásait is igénybe lehet venni, akinek nagy tapasztalata van a témában és segíti az igénylés lehető legzökkenőmentesebb átfutását."

S hogy mivel foglalkoznak most?

"Már 4 éve együtt dolgozunk, ami a legjobb dolognak bizonyult számunkra. Így az egész életünket meg tudjuk osztani egymással, nemcsak a hétköznap estéinket és a hétvégéket, valamint nem csak férj és feleség vagyunk, de egymás legjobb barátai is egyben. Jelenleg vállalkozóként dolgozunk, felújításokat, festéseket vállalunk. Szerencsére elég sok dekorációs, reklámfestés jellegű munkánk van, kávézóknak, cégeknek, konditermekben logók vagy egyéb grafikai elemek felfestésének formájában."

Egy, a miénktől nagyon eltérő kultúrájú országba vándoroltatok, hogy ment a beilleszkedés? - vetettük fel.

"Könnyebben, mint először gondoltuk. Itt mindenki bevándorló, vagy bevándorló leszármazottja. A helyiek nagyon kedvesek és befogadók, egyfajta életélvezet és lazaság árad belőlük. Például a rendőri igazoltatás is mosolyogva, „helló haver” hangulatban zajlik. Igyekszünk sokat utazni, és ezáltal még inkább megismerni ezt a csodás országot. Az északi sziget legészakibb pontjánál, Cape Reinga-nál láthattuk, ahogy a Tasman-tenger és a Csendes-óceán találkozásánál összecsapnak a hullámok. Láthattunk virgonc delfineket, akik a hajónk által vert hullámokban játszottak, vagy épp a partról figyeltük őket, ahogy ugrálnak a vízben. De túráztunk egy működő vulkánon is. Ezek mind olyan élmények, amik életünk végéig elkísérnek minket."

Az egyik legérdekesebb helyi szokás a haka (tradicionális maori harci tánc), amely az All Blacks (az új-zélandi rögbi válogatott) mérkőzései előtt rendszerint látható. De mondhatnánk azt is, hogy bemehetsz mezítláb a bankba és akár egy arcon tetovált személy is kiszolgálhat, és senki nem nézi ki a másikat, mondják Finczáék, akik számára kezdetben az itteniek közvetlensége nagyon furcsa volt.

"Teljesen idegen emberek összemosolyognak, vagy épp váltanak pár szót. Először nem értettük, hogy lehet ennyi helyen ismerőse a barátunknak, mire kiderült, itt mindenki így viselkedik. Szerencsére a mi térségünkben nincs nagy ragadozó vagy mérgező növény. Viszont az oposszumok ellen védeni kell a zöldségeskertet. Farmos területeken, mint ahol mi is lakunk, elég sok van belőlük, de a csodás kilátás kárpótol. Itt, Aucklandben nyáron van a karácsony, ez még ennyi év után is furcsa. Semmiféle karácsonyi hangulatunk nincs. Hozzá kellett szokni a forró homokhoz, langyos sörhöz és fürdéshez az óceánban."

Mit tudnak a helyiek Magyarországról? - kérdeztük.

"Ez nagyon változó, van, aki még azt sem tudja, hol van Magyarország, de sokan tudják, hogy Budapest a fővárosa és sokan jártak is már Pesten közülük. Találkoztunk olyannal is, aki egyből elkezdett beszélni a magyar lovakról, vagy a történelemről. Persze ehhez az is kellett, hogy a speciális érdeklődési körük miatt jobban beleásták magukat ezekbe a témákba. Volt, aki azt gondolta, mivel Magyarország is része az EU-nak, biztos gazdag ország lehet. Vannak, akiknek a szülei vagy valaki távolabbi rokonuk volt magyar származású, főként az '56-os időkből. Arányaiban nincs sok magyar Új-Zélandon és az akcentusból legtöbbször orosz származásra tippelnek."

"Új-Zéland már annyira messze van, hogy „ha ennél messzebb lenne, már közelebb lenne”. Ez azt jelenti, hogy nem lehet olyan sűrűn haza járni, mint Németországból vagy akár Angliából. Közös élmények hiányában lehetetlen azon a szinten fenntartani a kapcsolatokat.  Így az évek alatt rostálódnak barátok, gyengülhet a kötelék a családdal is. Persze, amikor hazamegyünk, őrült módjára igyekszünk mindenkivel találkozni, de 3-4 hét alatt ez kb. pár órát jelent, ami 2-3 évente nem sok. Ebből a szempontból nem mindenkinek való ez az élet. Természetesen itt sincs kolbászból a kerítés és ugyanúgy meg kell dolgozni mindenért. Úgyhogy kitartásra és tenni akarásra itt is szükség van. De ezenfelül, aki úgy érzi, itt a helye, vágjon bele. Az egyéves Working Holiday vízummal nem igazán van veszítenivaló. Hiszen ha végül úgy érzi, mégsem neki való, azt az összeget, amivel jött, vagy akár többet is haza tud vinni, ha jól gazdálkodik."

Mik a jövőbeli célok, és terveznek-e egyszer hazaköltözni? - kérdeztük végül.

"Nem tervezzük, hogy hazaköltözünk. Nekünk már ez is az otthonunk. Nem vágyunk nagy házra, új autóra, vagy a legújabb mobiltelefonokra. Viszont tárgyak helyett rengeteg élményt szeretnénk még gyűjteni, még többet utazni, élvezni az életet. Tervünk - ami szerencsére egyre kézzelfoghatóbb – hogy egy saját off-grid (napelemmel, esővízzel üzemelő) házban éljünk, amiben csak az van, amire szükségünk van és semmi más. Eddig egyszer látogattunk haza még 2013-ban, közel másfél év után, legközelebb talán jövőre."