Hírek

2015.10.01. 14:20

Szigor és szeretet a javítóintézetben - Így látják a kanizsai intézet munkatársai

Nagykanizsa – Múlt pénteken átadták a Nagykanizsai Javítóintézetet. Az alábbiakban a nevelői munkáról és felkészülésről olvashatnak.

Dr. Papp Attila

Este hat óra is elmúlt már, de a budai, Szőlő utcai panelházak ölelésében megbúvó Budapesti Javítóintézet portáján még mindig rekkenő az augusztusi hőség. Csikordulva nyílik, majd csukódik a hatalmas vaskapu a rabszállító mögött. Zalából jött: egy Kanizsa környéki gyereket hoznak az egerszegi börtön fegyőrei.

Miközben feszülten lapozom át még egyszer a jegyzeteimet, Mészárosné Nagy Angéla otthonvezető mosolyogva figyel. „Csak nyugodtan” – mondja, miközben az őrök bevezetik az épületbe a gyereket. Legalább annyira meg van ijedve, mint én. Átveszem a fiatalt, ellenőrzöm a papírokat: bírói utasítás, ügyészi rendelvény, minden megvan eredetiben, személyazonosság stimmel, oké, befogadhatom. Bevitetem a befogadó-helyiségbe, levetetem róla a bilincset, közlöm vele, hol van, meddig kell itt maradnia, milyen szabályokat kell betartania. Az orvos megvizsgálja, lefürdetik, enni kap, majd a rendészek a befogadó körletre kísérik. Tizenhat éves kora ellenére csak 5 osztályt járt ki, és vagyon elleni bűncselekményekért került előzetesbe: sorozatbetörő. Nézem az eljáró bíró nevét, ismerem, profi ítész, jól döntött. Mert egyet nagyon megtanított Magyari László igazgató, a Debreceni Javítóintézet vezetője: „az intézet nem büntetés végrehajtására rendelt hely és az ifjak nem bűnhődés miatt, hanem elhanyagolt és megromlott erkölcseik megjavítása végett vannak a nevelésünkre bízva”. Ezért a gyerekeket nem foglyokként, hanem növendékekként kezeljük: így lettem én is növendékügyi előadó. Szóval sikerrel vizsgáztam az éles helyzetben, de kíváncsi voltam, hogy a többi „betanulós” kanizsai kollégám hogyan élte meg a mentorálással telt hónapokat.

Kocsis Borbála nevelőtanár mindig is tudta, hogy emberekkel szeretne foglalkozni, de olyanokkal, akik valamilyen szempontból mások, mint az „egészséges emberek”.

– Az aszódi és debreceni intézetekben lévő fiatalkorú fiúk szívesen fogadtak és érdeklődőek voltak. A napi programjukat végigkövetve be tudtam kapcsolódni a tevékenységükbe: asztalitenisz, biliárd, közös étkezés, általam irányított csoportbeszélgetések. Az egyik nap, amikor a fiúk szembesültek azzal, hogy holnap már nem az ő csoportjukban leszek, még elláttak jó tanácsokkal is, hogy milyen a „jó nevelőtanár” – neveti el magát Borbála.

– Tíz éven át foglalkoztam veszélyeztetett gyermekekkel, mint családgondozó. –– mondja Sabján Barbara nevelő, aki „civilben” kamaszfiát egyedül nevelő anyuka. – A nyáron először a Budapesti Javítóintézetben töltöttem el pár napot, ahol drámapedagógiai órákon és kreatív foglalkozásokon vettünk részt. Amúgy nagyon ügyesek: szőtt szőnyeget, mozaik képeket, festményeket készítenek aprólékos és precíz munkával. Debrecenben már kisebb feladatokat önállóan elláttunk, mint például egy ebéd levezénylése. Megtanultuk, hogy nagyon fontos a tanári következetesség, a határozottság, valamint az intézmény dolgozói közötti maximális együttműködés.

Varga-Gáspár Krisztina úgy érzi, végre megtalálta a helyét. – Természetesen voltak elképzeléseim arról, milyen is lehet az élet a falakon belül, de mikor megérkeztünk Debrecenbe, az első perctől kezdve szertefoszlott minden előítélet, ami az addig hallott pletykák és híresztelések miatt volt bennem – mondja a kétgyerekes családanya, akinek a párja is „segítő” szakmát választott: tűzoltó.

– Épp amikor megérkeztünk, a legfiatalabb csoport (12-14 évesek) vonult valahova, és megmondom őszintén, szíven ütött a gyerekek látványa. Ettől a perctől kezdve, csak mint gyerekekre tudtam gondolni rájuk. Kertész szakoktatóként igyekszem majd a gyerekeket megtanítani olyan mezőgazdasági alapismeretekre, amivel tőlünk kikerülve valóban boldogulni tudnak. Hangsúlyt elsősorban a háztáji, konyhai kiskertek művelésének megismertetésére szeretnék fektetni. Ha sikerül megvalósítani, a méhészet alapjait is megtanítom nekik.

A somogyi Inkéről származó történelemtanár, Rózsa Sándor sokáig a szülőfalujában tanított: napközis nevelő volt. Már itt megismerkedett a „halmozottan hátrányos helyzetű” gyermek fogalmával, majd következett Debrecen

– Délelőtt és délután más-más csoportban voltam,  gyakorlatilag minden nevelési szintet láttam, és közben már azon gondolkodtam, hogy én  hogyan is fogom csinálni itt, Nagykanizsán . A gyerekek sportfoglalkozásainak levezénylése, a táblajátékok szabályainak bemutatása, de itt említhetném akár az ebédeltetést, vagy az esti fürdést is. Azt gondolom, hogy a nevelőtanári munkát kellő szigorral és szeretettel kell végezni, s mindezek mellett a figyelem egy percig sem lankadhat...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!