Hírek

2015.10.21. 16:26

Szoborral is őrzik Palkó Sándor emlékét

Gyenesdiás – Palkó Sándor ornitológus, madárvonulás kutató, egykori természetvédelmi szakember mellszobát avatták fel szerdán.

Keszey Ágnes

A természetvédelmi szakember emlékét őrzi a településen a róla elnevezett sétány, az iskola udvarán lévő tanpark és szerdától már szobra is. Gál Lajos polgármester beszédében elmondta, a 2002 - ben, fiatalon elhunyt Palkó Sándor nem csak Zala és a Kis-Balaton természeti értékeinek védelméért tett sokat, a településhez is szoros szálak fűzték.

Gál LAjos, Lancz Tamás és Darázsi Zsolt a természetvédelmi szakember, Palkó Sándor szobra mellett az avatás után Fotó: Keszey Ágnes

Nagy szerepe volt az óvodai Zöld hetek megvalósításában, mely a település egészét összefogó programmá nőtte ki magát, párosulva a környezetet. élővilágot védő szellemiséggel, mely minden korosztály számára a fontos. Darázsi Zsolt, a Magyar Madártani Egyesület zalai elnöke a szervezetet mutatta be, majd a szónokok Lancz Tamás iskolaigazgatóval leplezték le Túri Török Tibor alkotását.

Salamon Márk és Albert Viktória is kíváncsian fedezte fel a Palántanyát

A szoboravatás után az iskolában átadtak egy új madáretetőt és a Palántanyát. Az üvegházban  az iskolások fűszernövények termesztésével ismerkedhetnek és gyakorolhatják a növények gondozását, ápolását, a kertészeti munkákat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!