Hírek

2017.08.26. 14:33

Szülessen több gyermek-zarándoklat és lelki adoptálás

A Balatoni Élő Rózsafüzér zarándoklattal csatlakoztak a Keszthelyről útnak induló hívek az 1úton nemzetközi zarándoknaphoz, így két célért is imádkoztak szombaton.

Keszey Ágnes

Az ausztriai Mariazelltől az erdélyi Csíksomlyóig vezető Mária-úton halad az 1Úton zarándoklat, melyet évek óta megszerveznek. Ugyancsak több esztendős hagyománya van a Balatoni Élő Rózsafüzérnek, mely a balatoni és a térségben nyaraló emberekért indul útnak.

A zarándokok szándékuk szerint útjukkal rózsafüzért fűznek  a Balaton köré, Isten kegyelmébe és a Szűzanya oltalmába ajánlva a lakókat. Keszthelyen helyi és térségbeli plébániák, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Karitász és a Cursillo Mozgalom összefogásával indultak el a hívek.

A szombati zarándoklat résztvevői Fotó: Keszey Ágnes

- Három éve csatlakoztunk az 1Úton, nemzetközi zarándoklathoz. 1400 kilométeres, 10-20 részre felbontott távokra indulnak el a zarándokok. A fő szándékukat mi is beépítettük a Balatoni Élő Rózsafüzér Zarándoklatba: idén a gyermeket várókért imádkozunk elsősorban.

Talán ez korunk legnagyobb gondja, egész Európában, hogy nem születnek gyermekek -mondta el lapunknak Horváth Zsolt, a zarándoklat helyi szervezője. A Fő téri templom szentmiséje után Tál Zoltán plébános indította útnak a zarándokokat, s ő maga is velük tartott.

A plébános szólt a jó pár évtizeddel ezelőtt , Lengyelországból elindult lelki adoptálás mozgalomról.

-  Az  egyház - ami jelen van a társadalomban - rádöbbent arra, hogy az abortuszok száma már sok  millió az európai kontinensen. A lelki adoptálás azt jelenti, hogy március 25-én: Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén kezdődik egy kilenc hónapos imasorozat, Minden nap egy rövid imádság,  egy tized rózsafüzér, egy felajánlás,  hogy imádkozzunk egy ismeretlen családért, ahol gyermeket várnak és hogy  erre a gyermekre igent is mondjanak.

A Keszthelyről induló zarándokok - elöl bal oldalon Horváth Zsolt, mellett Tál Zoltán Fotó: Keszey Ágnes

Az 1Úton zarándoklatnak a Mária-úton pontosan az a lényege, hogy valamely szándékra zarándoklunk, áldozatot hozunk. Ezt a pár kilométert mi megtesszük és a gyermeket várókért ajánljuk fel, továbbá azokra a szándékokra, amit az emberek magukkal hoztak - szólt a zarándoklat céljáról Tál Zoltán.

A hívek Keszthelyről a vonyarcvashegyi Szent Mihály kápolnáig gyalogoltak, ahol plébánosok vezetésével imádságos szentórát töltöttek el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!