Hírek

2017.07.17. 18:30

Felborulhat az egyensúly - A méhállomány csökkenésében is közrejátszhatnak a szúnyogirtó vegyszerek (frissítve)

PÓRSZOMBAT - A szúnyoggyérítés kedvezőtlen hatásara hívta fel a figyelmet a napokban Kovács Gyula erdész. A Kárpát-medence régi gyümölcsfajtáinak őrzője saját tapasztalatát is megosztotta ezzel kapcsolatban.

Korosa Titanilla

- Tavaly augusztus elején figyeltem fel arra először, hogy miután egy repülőgép vegyszerrel lepermetezte a falut a nyári melegben, másnap szinte nem találtam olyan növényt, amin ne lehetett volna kimutatni a szer hatását - mondta.

- Közben kiderült, hogy a helyi méhészeket értesítették a szúnyoggyérítésről, és felhívták a figyelmüket, hogy a megadott 3 napra zárják el a méheket, mivel a használt anyag veszélyes rájuk. Harminc fokos melegben azonban nem lehet a méheket elzárni 1 napra sem, mert elpusztulhatnak a kaptárban. A másik probléma, hogy a szerrel nemcsak a szúnyogokat irtják, hanem az egész rovarvilágot, így a rovarokkal táplálkozó madarak élelem nélkül maradnak.

Kovács Gyula szerint a gyérítés felesleges is, mert olyan nagy volt a szárazság tavaly és idén is, hogy nem volt víz a környéken, ahol a szúnyoglárva kifejlődhetett volna.

- Két hónapja kiszáradt a Medes-patak Pórszombaton, hírmondóban sincs szúnyog, vagyis nincs szükség a permetezésre, mégis a napokban újra megküldték a méhészeknek a tájékoztatást, hogy szúnyoggyérítés lesz. Ezzel az eljárással az egész biológiai egyensúly felborul - tette hozzá.

Üresen maradt madárodút mutat Kovács Gyula, aki úgy gondolja, de - mint mondta - bizonyítani nem tudja, hogy a vegyszeres kezelés közrejátszik ebben, hiszen a rovarok pusztulása miatt a madarak is élelem nélkül maradnak   Fotó: Korosa Titanilla

- A gyümölcsösben évtizedek óta nem használok vegyszert, ott van a károsító és annak az ellensége is. De a permetszer mindkettőt elpusztítja, a levéltetvet, illetve a kérészeket és a katicabogarat, vagyis a hasznos rovarokat is. Ennél durvább környezetszennyezést nehezen tudok elképzelni.

Többen is felvetették a faluból, hogy nincs szükség a szúnyoggyérítésre. Szabó Tibor helyi méhész például arról beszélt, hogy nála tavaly a 16 méhcsaládból 2 maradt épen a vegyszeres beavatkozás idején, véleménye szerint a kár java részét és a méhállomány csökkenését is a káros permetszerek okozzák.

A felvetésre az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól azt a választ kaptuk, hogy Zala megyében idén a száraz időben még nem volt a katasztrófavédelem által irányított központi gyérítés, csupán néhány Balaton-parti településen.

Az elmúlt hetek csapadékos időjárása miatt viszont megindult a szúnyoglárvák fejlődése, kikelésük a jövő héttől várható. Ezért Pórszombaton és környékén július 18-án, ma lépnek fel a vérszívók ellen légi kémiai eljárással egy alkalommal. A szúnyoggyérítés kizárólag lakott területen történik.

Egy település akkor kerül be a katasztrófavédelem által irányított központi szúnyoggyérítési programba, ha a településen a szúnyogok egyedszáma elér egy bizonyos szintet

Arról is tájékoztattak, hogy a szúnyoggyérítés adott területeken való szükségességét egy, a katasztrófavédelem által kijelölt szakértői csoport méréseinek eredménye határozza meg, a csoport állandóan nyomon követi a szúnyogok egyedszámának növekedését az egyes régiókban.

Továbbá kiderült még, hogy a szúnyoggyérítést bármelyik település lemondhatja. Ennek legegyszerűbb módja, ha a kivitelező által megadott e-mail címre az önkormányzat hivatalos képviselője - a polgármester vagy a jegyző - egy lemondó levelet küld az irtást megelőzően.

A vegyszerek hatóanyagairól úgy tájékoztattak, hogy a kezelt területen nem pusztul el minden rovar, mivel a szert nagyon alacsony dózisban juttatják ki.

A gyérítéshez használt irtószert a hazai közegészségügyi hatóság kockázatértékelést követően engedélyezte, az emberekre, háziállatokra, növényekre semmilyen veszélyt nem jelent, közölték. Méhpusztulás esetén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal kérelemre vizsgálatot folytat le.

Ha valóban a szúnyogirtás miatt következik be ilyen eset, akkor hatósági eljárás keretében rendezhető az ügy.

Frissítés

Az újságcikk megjelenését követően kedden délelőtt arról tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője, hogy Pórszombat önkormányzata hivatalosan lemondta a településre tervezett  vegyszeres szúnyoggyérítést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!