Hírek

2017.04.11. 07:38

Ilyen volt a Zalai Hírlap II. állásbörzéje

Zalaegerszeg – Kedden tíz órától Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnokban látogatható a Zalai Hírlap által szervezett állásbörze.

Hajdu Péter

A sportcsarnokba, ahol a rendezvény hivatalos megnyitója 11 órakor volt, már a tíz órás nyitáskor is érkeztek az álláskeresők. A Pannon Lapok Társasága területén ez már a hatodik olyan rendezvény volt, amit az álláskeresők és a munkáltatók egymásra találása érdekében szerveztek.

A Zalai Hírlap pedig a második alkalommal rendezett állásbörzét. A szervezők munkájának köszönhetően mintegy 30 munkáltató szervezet volt jelen a csarnok küzdőterén. A standoknál az álláskeresők tájékozódhattak a felkínált lehetőségekről, a cégek képviselői pedig akár egy előzetes felvételi interjút is készíthettek az érdeklődőkkel, vagy meg is állapodhattak a munkába állásról, ez a két félen múlik. Az álláskeresők között egyébként nemcsak munkanélküliek számára nyújtott lehetőségeket a rendezvény. Hiszen egy ilyen alkalom során, amikor több mint 2500 állást kínáltak egy helyen, azoknak is nagyon jó lehetőségeik nyíltak, akik éppen egy váltáson gondolkodnak, s felmérik a lehetőségeket.

Minderre egészen 17 óráig, a rendezvény végéig volt lehetőségük az embereknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!