Tantestület a lavinában - emlékezik az 50 éves Deák-iskola

A Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Deák Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája... Ma ez a legújabb nevük, ám 1966. szeptemberében még III. számú szakközépiskola és gimnáziumként bontott szárnyat az intézmény a volt zárda épületében. Mezőgazdasági gépszerelő és kereskedő tanulókat képeztek.

Rozmán Sándor igazgató 25 éve tagja a deákos csapatnak. Ő indította el a Szilveszteri Maratont

- A megyei tanács művelődési osztályáról jöttünk el az induló iskolába Kovács Lajossal, ő igazgató lett, én tanár - idézi fel a hőskort Nagy Viktor, aki Kovács Lajos három évvel későbbi távozását követően 25 éven át, nyugdíjba vonulásáig igazgatója volt az iskolának. - Nagyon sokat köszönhettünk neki, tapasztalatának, tudásának, tekintélyének. Ha ő nem segít, soha nem vehettük volna fel Deák Ferenc nevét. A haza bölcsét ugyanis akkor még hazaárulónak tekintette a politika a Habsburg uralkodóházzal való kiegyezés miatt... Így is csak nagy nehézségek árán sikerült 1970-ben a névadó.

Pillantás a múltba. A szakközépiskola faipari tanulói a Domus Áruház részére készítenek bútorokat 1983-ban

Hatalmas lelkesedéssel dolgoztunk, a tantestületben mindenki fiatal volt, nagyon jó emberi kapcsolatok szövődtek. Sokan végeztek áldozatos munkát az iskoláért, de szeretném kiemelni dr. Bogár Lászlóné testnevelő tanárt, aki tagja volt az alapító tantestületnek s 30 évet töltött az iskola kötelékében. A ’80-as évek végén honosítottuk meg, hogy a karácsonyt a nyugdíjasokkal együtt ünnepeljük. Jóleső érzés, hogy ezt az utánam következő igazgatók is folytatták, így máig tarthatjuk a kapcsolatot a volt kollégákkal. Egykori tanítványainkat szintén nagy öröm viszontlátni. Igaz, nekem erre legtöbbször az egészségügyben nyílik módom, mert oda járok leggyakrabban...

Az egészségügyis lányok a babagondozással ismerkednek (1984). Harmadik osztálytól már valódi csecsemőkön gyakorlatoztak

De miként is öltött formát a Deákra jellemző szakmai profil? A gépszerelő és kereskedőképzést fokozatosan felváltották az egészségügyi, majd a 69-70-től a faipari osztályok. 1974-ben pedig, amikor birtokba vehették vadonatúj, Göcseji úti bázisukat, a középfokú óvónőképzés is elindulhatott. 1986-tól a faipari technikusképzés meghonosítása adott új lendületet, majd a középfokú óvónőképzés országos felszámolását követően 89-től pedagógiai szakot indítottak.

Nagy Viktor, egykori igazgató

Müller Imre erdőmérnök 1971-től volt az iskola igazgatóhelyettese, s egészen ’89-ig adott órákat, miközben ’78-tól pedig az ipari minisztérium vezető szaktanácsadójaként felügyelte és segítette a faipari képzés fejlődését.

- A hozzánk járó gyerekek egy része petróleumlámpa mellett tanult meg olvasni, hiszen 150 zalai faluba csak 1960 után vezették be a villanyt. Ezt csak azért érdemes felidézni, hogy érzékeltessük, a faipari képzés hatalmas lehetőséget kínált számukra - mondja. - Annál is inkább, mivel akkoriban ívelt fel a megye bútoripara, a Zala Bútorgyár, a Kanizsa Bútorgyár, a Lenti Épfa a legkorszerűbb technológiával dolgozott. Az új, Göcseji úti épületünkben 1500 négyzetméteres tanműhely épült, ahol megfelelő színvonalon tanulhattak a diákok. Mérhetetlen nagy átalakulás zajlott akkor a megyében. Az emberek áramlottak vidékről a városokba, hihetetlen tempóban épültek az új lakások, s mindbe bútor kellett. A gyerekeink jó része első generációs érettségizett volt, emlékszem olyan fiúkra, akiknek az édesapját szintén tanítottam, esti tagozaton. Soraikból kikerült jópár faipari mérnök, de még címzetes egyetemi tanár is, és persze rengeteg kiváló szakember.

Müller Imre erdőmérnök

1994 és 2004 között Horváth Béla volt az igazgató, aki azt megelőzően is eltöltöt már öt évet az iskolában.

- Addigra kialakult az iskola képzési struktúrája, s kitűnő tanári és diákközösséget vehettem át - idézi fel. - A 90-es évektől a vállalatoktól szakképzési hozzájárulást kaphattunk, ez tette lehetővé, hogy korszerűsítsük a faipari eszközparkot. CNC műhelyt és számítógéptermet alakítottunk ki, mindenütt teret nyert a számítástechnika, nyelvi labor létesült. Ami az egészségügyi képzést illeti, az országban nálunk szűnt meg utolsóként a jól működő 4 éves ápolónő osztály. A helyette bevezetett, érettségire épülő felkészítési forma azóta sem tudja kellő mértékben biztosítani az utánpótlást. Az óvónői szakból az alkalmassági felvételikre emlékszem legszívesebben, öröm volt beszélgetni a kedves, gyermekszeretetet sugárzó lányokkal. Ma már pedagógiai szak működik helyette, s a felvételnél leginkább az eredmény számít. 2003-ban összevontak bennünket a Széchenyivel. Akkor mentem nyugdíjba, mégpedig őszinte örömmel, hiszen az összevonás, ami 1200 diákot és közel 100 pedagógust igyekezett egy egységbe fogni, nem esett jól senkinek.

Horváth Béla, egykori igazgató

Távozásakor kollégái vaskos, személyre szabott naplóval lepték meg, benne humoros bejegyzések, s rengeteg fénykép a közös tantestületi kirándulásokról, táborozásokról, jelmezbálokról, kerti sütögetésekről. Volt miből meríteni, hiszen az is megesett, hogy az iskola diákjai nyáron az igazgató balatoni nyaralója udvarán sátoroztak, s a direktor volt a tábor szakácsa.

- A legemlékezetesebb élmény egy szlovéniai tantestületi kiránduláshoz fűződik - meséli. - A Vršič hágón kelt át a buszunk, amikor utunkat állta egy lezúduló lavina. Éjszaka volt, sehol egy lélek... Elvergődtünk egy menedékházig, kaptunk két lapátot, és a holdvilágnál kiástuk az utat. Közben persze a kolléganők kedvéért egyfolytában hallani véltük a farkasüvöltést...

Dr. Tóth Margit, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház krónikus belgyógyászatának főorvosa 28. éve oktat az iskola egészségügyi szakán, s középiskolásként is oda járt.

- Nagyon a szívemhez nőtt az iskola, szerettem oda járni diákként és máig örömömet lelem a tanításban - kezdi a belgyógyász és geriáter szakorvos. - Ahogy végeztem az egyetemen, visszahívtak tanítani. Igaz, kezdetben szülészet-nőgyógyászatot oktattam a leendő nővéreknek, aztán bővült a tanagyag, szervrendszerenként kellett felépíteni az előadásokat. Tankönyv nem volt, mindig új jegyzeteket kellett kidolgozni, ahogy változott, frissült a szakmai tartalom. A geriátriából készített például olyan jól sikerült, hogy a minisztérium pályázatán 2 millió forintot nyertünk vele, amiből számítástechnikai eszközöket sikerült vásárolni. Tavaly a rehabilitáció témakörét kellett kidolgozni, s adaptálni a nővérképzésre.

Dr. Tóth Margit főorvos

Mindezt kórházi munkája mellett vállalja, szabadnapjai feláldozásával. Amúgy sok orvos tanított a Deákban.

- Amikor még diákként jártam oda, az egészségügyi képzés fő oszlopa dr. Gasztonyi Vince volt, aki rengeteget tett a képzés szakmai nívójáért - emlékezik. - Tanított dr. Batka Jenő is, nála a tankönyvi anyag tudása jelentette a kettes osztályzatot. Aki nem búvárkodott, kutakodott külön, jobbra nem számíthatott. Minden órán 20-25-en feleltünk a 33 lányból, az idő kétharmada számonkéréssel telt. Ráadásul nem az aktuális anyagot kérdezte, hanem amit jónak látott. Ránevelt bennünket az önálló készülésre. Persze ő is leadta az anyagot, de olyan mérhetetlenül hadart, hogy saját gyorsírási technikákat fejlesztettünk ki a jegyzeteléshez. Hozzáteszem, a két párhuzamos osztályból hatan mentünk orvosi egyetemre és mindenkit elsőre felvettek. Ilyenre se előtte, se azóta nem volt példa. A továbbtanulók dr. Paizs Teréztől is rendszeresen számíthattak külön segítségre.

A humán tárgyakat szintén kiváló szakemberek oktatták. A magyart és a történelmet Pék Józsefné, Margitka. Olyan óráink voltak... Meghívta például Czine Mihály irodalomtörténészt, vagy Kovács István színművészt. Hadd ne mondjam, mit jelentett nekünk, 16-17 éves lányoknak, hogy az Egri csillagokból Bornemissza Gergő tart órát. Amúgy a mi osztályunk volt az iskola réme, az én ellenőrzőmben is sűrűn váltakoztak a tanulmányi versenyekért járó dicséretek és az intők... Egykori osztálytársaimmal máig szoros kapcsolatban állok, szépen kiforrta magát a csapat.

Szakácsné Szentgróti Ágota óvónő

Szakácsné Szentgróti Ágota óvónőnek tanult a Deákban. Húsz évet töltött el a pályán, majd az önkormányzatnál lett óvodai szakreferens.

- Nem volt kétséges a pályaválasztásom, tudtam, hogy gyermekneveléssel szeretnék foglalkozni - pillant vissza. - Nagyon népszerű volt a Deák óvónői képzése, mindig nagy volt a túljelentkezés. A mi évfolyamunkon is két osztály indult, nekünk már az F betű jutott. A kitűnő tanároknak, szakmai gyakorlatvezetőknek hála nem volt gond az érettségi és a szakmai vizsga letétele, majd a továbbtanulás sem. Persze nem csak erről szóltak a diákévek, a Deák számos szabadidős programot biztosított: sportolás, szakkörök, kirándulások, bulik. Most is nagy szeretettel gondolok régi iskolámra. Tanáraim, gyakorlatvezetőim közül néhánnyal a mai napig szakmai, illetve baráti kapcsolatot ápolok, s többük gyermekeit, unokáit tudhattam óvodásaim között.

Ennyit a múltról, lássuk a jelent. Bár tény, egyik sincs a másik nélkül. Rozmán Sándor, a jelenlegi igazgató is 25 éve tanít már a Deákban. Testnevelő tanárként az ő kezdeményezésére indult el 1994. telén a Szilveszteri Maraton, ami mára városi rendezvénnyé nőtte ki magát.

- Öt évig a mi iskolánk szervezte, ott fagyoskodtunk az állomásokon, osztottuk a teát, forralt bort, és persze futottunk is - idézi fel.

A sportos tempó azóta sem kopott ki a falak közül, a ZTE labdarugó utánpótlásának biztosítására 2009-ben gimnáziumi osztály indult náluk.

E szerteágazó képzési paletta az elmúlt 50 év alatt valószínűleg az élet minden területére juttatott szakembert. Közülük bizonyára többen is részt vesznek majd a jubileumot ünneplő rendezvényen október 19-én 11 órakor a hangversenyteremben.