Hírek

2016.09.19. 16:33

Társat keresett az idős férfi, milliókat csalt ki tőle anya és lánya

Zalaegerszeg – Társat keresett magának az idős férfi, de a balsorsa csalókkal hozta össze, akik több millió forintjától szabadították meg.

Arany Gábor

A vádiratba fogalt történet szerint az idős férfi 2014 augusztusában adott fel társkereső hirdetést, amire az akkor 47 éves, zalaegerszegi H. Gyuláné jelentkezett, de Németh Mária néven és azt állítva, hogy óvodában dolgozik. A nő azonnal felismerte, hogy a férfi a kora és naivitása miatt könnyen befolyásolható. Rövid időn belül intim kapcsolat alakult ki közöttük, emiatt a férfi felvetette, hogy költözzenek össze. Ebben meglátta lehetőséget az asszony, aki még az elején bemutatta párjának a 31 éves N. Máriát, de hamis néven, és nem árulta el róla, hogy ő a lánya, hanem a barátnőjének mondta.

Innentől kezdve a két nő együtt „dolgozta meg” a férfit, ugyanis a lány tudta, mi a célja az anyjának, ezért ő is győzködte a férfit, hogy segítsen pénzzel. Már a találkozóik elején szóba hozták, hogy H. Gyuláné lakásán nagy tartozás van, emiatt el fogják árverezni, de ha kap pénzt, akkor rendezi a hitelt, utána a lakást eladja és a férfival közösen vesznek új ingatlant. Az idős ember 2014. október-december  hónapban nyolc alkalommal összesen 1,8 millió forintot meghaladó összeget adott át a lakás tehermentesítésére. Hasonló célra közel félmillió forint kölcsönt is felvett, amit összesen 57 százalékos kamattal kényszerült  visszafizetni. Anya és lánya arra is rávette az idős embert, hogy drága műszaki cikkeket vásároljon, méghozzá hitelre. A történetük szerint H. Gyuláné munkahelyének volt ezekre szüksége, ám az óvodának erre épp nincs pénze. Azt ígérték, hogy a törlesztőrészleteket majd az asszony, illetve az óvoda fizeti ki.

Az idős férfit a vásárláskor a két nő mindig elkísérte, illetve elvitte, mert N. Mária az anyja autójával fuvarozta őket. Az első alkalommal, 2014. október 20-án 140 ezer forintos laptopot vetettek vele. Ekkor áruvásárlási hitelkártyát is kapott a férfi közel 650 ezer forintos kerettel. A vásárlás után fennmaradt rész is a két nőhöz került. Ezt követően rövid időn belül még két táblagépet, három televíziót, egy laptopot, két telefont, valamint 200 ezer forintért háztartási berendezést is beszereztettek vele. A megvásárolt holmik sorsa ismeretlen maradt az eljárásban, pénzt a nők felélték.A férfi a mai napig fizeti a hiteleket, a neki okozott kár pedig minimum megközelíti az ötmillió forintot.

A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba közölte, hogy a két nő ellen folytatólagosan, társtettesként elkövetett csalás, valamint információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt emelt vádat az egerszegi járási és nyomozó ügyészség.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!