Hírek

2015.08.05. 08:13

Tavaly újították fel, most újraaszfaltozzák a Zalakomárba vezető utat

Zalakomár - Lapunk egyik olvasója jelezte: úgy tudja, hogy egy útfelújító beruházás miatt felmarják a 7-es főút Zalakomárba vezető, több millió forintból tavaly frissen aszfaltozott szakaszát. Megkerestük az ügyben a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t és kiderült: a hír csak részben igaz.

Horváth-Balogh Attila

Érdeklődésünkre a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztálya azt a választ adta, hogy a vállalat nagykanizsai mérnöksége 2014-ben valóban elvégezte a 7-es számú, Budapest-Székesfehérvár-Letenye elsőrendű főút 190+400 – 190+900 kilométerszelvények közötti felületi felújítását bal és jobb forgalmi sávokon egyaránt, nettó 23 498 000 forint összegben. A fenntartási beavatkozás célja az volt, hogy az érintett szakaszon kijavítsák a keresztirányban megrepedezett burkolatot, illetve a nyomvályúkat, ezáltal fokozva az közlekedés biztonságát, valamint az utazáskényelmet.

A szóban forgó, tavaly aszfaltozott útszakasz. Az új kivitelezőnek figyelembe kell vennie a már beépített aszfaltmennyiséget Fotó: Gergely Szilárd

A fenntartási javítás során a burkolat felső rétegét távolították el, majd megfelelő profillal új aszfaltréteget építettek be. A társaság idén június 24-én jelentette meg a ”Közlekedésbiztonságot javító műszaki beavatkozások, nyomvályúk megszüntetése, útfelújítások, útfejlesztések megvalósítása európai uniós forrásból” elnevezésű közbeszerzési felhívást, amelynek része a 7-es számú Budapest-Székesfehérvár-Letenye elsőrendű főút 188+800 – 190+900 kilométerszelvények közötti projektelem is. A beavatkozás során a korábbiakban is említett nyomvályú és keresztirányú repedezettség javítása a cél további aszfaltmegerősítés beépítésével. Ennek során ahol szükséges, profilmarást kell elvégezni, amelyre valószínűleg legalább két új aszfaltréteg kerül. Azonban a tavaly elkészült javítást nem bontják el, hanem ráépítenek - válaszolták kérdésünkre. A kivitelezésre kiírandó pályázatban során a meghirdetéskori állapot jelenik meg, tehát a pályázónak a javított állapotot kell figyelembe venni, azaz a már beépített aszfaltréteg mennyiségével nem kell számolnia.

Csárdi Tamás, Zalakomár polgármestere felettébb csodálkozott azon, hogy egy frissen aszfaltozott útszakaszra ismét aszfaltoznak, miközben a szintén a Magyar Közút kezelésében lévő Kossuth utca borzasztóan rossz állapotban van. Mint rámutatott: már többször is kérték, hogy kerüljön sor ennek felújítására, de ez eddig még nem történt meg. Hozzátette: jobban örült volna, ha a dupla aszfaltrétegből a Kossuth utcára is jutna.

A Magyar Közúttól erre azt a választ kaptuk, hogy a polgármester által említett útszakasz sajnos nem szerepelhetett ebben a felújítási programban, miután az egy négy számjegyű összekötő út. A jelenleg tendereljárás alatt lévő feladatok viszont egy, kettő, vagy három számjegyű főutak lehettek. "Az utak felújítására szánt források felett sajnos, nem társaságunk rendelkezik, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csak szakmai javaslatot tehet egy-egy út felújítására. A Kossuth Lajos utca felújítását egyébként több programban is szerepeltetjük évek óta, de ezidáig sajnos nem kapott támogatást" - írták levelükben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!