Hírek

2016.11.04. 16:39

Tehertől szabadult meg a város - Déli 12 órakor adták át a forgalomnak az elkerülő utat

Zalalövő – A hivatalos átadási ünnepség várat még magára, ám pénteken, pár perccel déli 12 óra után megnyitották a forgalom előtt a 86-os út várost elkerülő szakaszát.

Gyuricza Ferenc

Az eseményre többen is kíváncsiak voltak, ki az út szélén nézelődött,  ki járművében ülve, fel-alá autózva várta ki a pillanatot. Az első gépjármű, mely a terelőelemek eltávolítása után déli irányból ráhajthatott a már szabadon használható 10,7 kilométeres szakaszra, egy magyar rendszámú Toyota személyautó volt.  Pár pillanattal később megérkeztek az első kamionok is, több sofőr hangos dudálással jelezte, hogy ők is várták már az elkerülő megnyitását.

 

 

– Tehertől szabadul meg a város – utalt az egyik nézelődő arra, hogy a frissen közzétett adatok szerint naponta átlagosan 5.363 jármű haladt át a 86-os főút Zalalövőt átszelő szakaszán, s ennek körülbelül hatvan százalékát a nehézgépjárművek – többnyire tranzitforgalmú kamionok – adták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!