Hírek

2017.08.14. 15:49

Tesztpálya: 15 milliárd forintos forrás

ZALAEGERSZEG - Folytatódik az autóipari tesztpálya építése a megyeszékhelyen, a minap megjelent kormányhatározat ehhez 15 milliárd forint forrást biztosít.

Zalai Hírlap

Vigh László, a tesztpálya miniszteri biztosa lapunknak elmondta: a 15 milliárd forint része annak a korábban már bejelentett körülbelül 40 milliárdos összegnek, amely a zalaegerszegi beruházáshoz szükséges. Az Autóipari Próbapálya Zala Kft.-nek előzőekben megítélt 6 milliárd forintot már lekötötték, s most az építkezés olyan stádiumba került, hogy újabb források bevonására lett szükség, ezért kérte a miniszteri biztos Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől az újabb forrással kapcsolatos döntés meghozatalát.

– A tesztpálya különböző elemeinek elkészüléséhez fontos ez a 15 milliárd forint. Így  már 21 milliárd áll rendelkezésre  számításaink szerint a következő tavaszig, hiszen akkor szeretnénk átadni  az első ütemet, amelynek részeként nemcsak  a két pályaszakasz, hanem már épületek is elkészülnek – ismertette Vigh László.

A különböző autóipari vállalatok érdeklődésével, terveivel – és az erre vonatkozó sajtóhírekkel – kapcsolatban a miniszteri biztos elmondta: a tesztpályát igénybe venni szándékozó cégekkel közvetlenül a minisztérium folytat tárgyalásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!