Hírek

2016.03.08. 16:37

Tilosban a vonat elé

Zalaegerszeg - Egy év próbára bocsátotta kedden az egerszegi járásbíróság azt a sofőrt, aki vonat elé hajtott a tilos jelzés, a leeresztett félsorompó ellenére.

Arany Gábor

A 33 éves, lengyel állampolgárságú Marcin F. 2014. január 24-én 15 órakor a 86-os főút zalalövői szakaszán közlekedett nyerges vontatós járműszerelvényével. Rédics felől Körmend irányába tartva érte el a fényjelzőkészülékkel, félsorompóval biztosított vasúti átjárót, ahol a jelzőberendezés tilosat mutatott. Ennek ellenére a férfi az átjáróba hajtott, majd megállt. Ekkor már 19 vagonból álló szerelvény közeledett Zalaegerszeg felől. A kamion láttán a mozdonyvezető vészfékezett és 400 méteren intenzíven lassulva a járműtől alig öt méterre állt meg. Ez után a sofőr kitolatott az átjáróból, megvárta a vasúti szerelvény elhaladását, majd elhajtott. A sofőrt közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt marasztalták el nem jogerősen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!