Hírek

2016.07.18. 15:10

Tolvajok és fiatalok

Zalaegerszeg – Nemcsak a lopások miatt kell felelniük a tolvajoknak, hanem azért is, hogy fiatalokat vittek bűnbe. A napokban két ügyben is vádat emeltek kiskorú veszélyeztetése miatt.

Arany Gábor

Fiatalkorú fiút vitt magával őrszemnek az a két, 18-19 éves férfi, aki tavaly október 7-én este egy kallósdi telepről akart néhány pénzzé tehető holmit ellopni. A vádirat szerint az ötlet aznap Ó. Tamás fejéből pattant ki, és a megvalósításhoz először segítségül hívta H. Józsefet, aki azonnal kötélnek állt. Ez után telefonált a fiatalkorú H. Patriknak is, neki a figyelő-biztosító szerepet szánta. A trió utánfutós személygépkocsival Zalaszentgrótról indult október 7-én este Kallósdra. A telep közelében hátrahagyták a gépkocsit a fiúval, majd bementek a körbekerített területre, hogy zseblámpa fényénél körülnézzenek. Már az istállóban jártak, amikor hívta Ó. Tamást a fiú, hogy rendőrök érkeztek a helyszínre, de akkor már az egyenruhások tetten is érték a két férfit. A keszthelyi ügyészség lopás kísérlete miatt emelt ellenük vádat, azzal, hogy Ó. Tamásnak kiskorú veszélyeztetés miatt is felelnie kell

A másik történet két, vagyon elleni bűncselekményekért már elmarasztalt 17 éves szereplője a kínálkozó alkalommal élt tavaly augusztus 13-án délután. Körtét szedni ment be N. Dániel az egyik kányavári portára, ám közben észrevette, hogy a ház bejárati ajtaján az üveg törött. A résen benyúlva elérte az ajtó kulcsát, így bement, körülnézett. Ez után már barátjával, O. Tiborral tért vissza és étkezési utalványt, mobiltelefont vittek magukkal. Útjuk innen a 33 éves Sz. Gáborhoz vezetett, akinek beszámoltak a zsákmányról. Mint kiderült, a két kamasz a férfi barátjához jutott be, akiről Sz. Gábor tudta, hogy van ott még értékes holmi, fűkasza, benzin és dohány is, ezért a fiúkat rábeszélte, ne hagyják azokat se ott. Még aznap este autóval tért vissza a trió, míg a férfi az utcán őrködött, a fiúk a háznál összepakolták a fűkaszát, benzines kannát és a három csomag dohányt. A zsákmányt még aznap este pár faluval odább Sz. Gábor eladta húszezer forintért, ebből a fiúk 4-4 ezer forintot kaptak.

A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba az esetről tájékoztatva közölte, a fiatalok ellen folytatólagosan elkövetett lopás, míg a férfi ellen a lopás vétsége mellett kétrendbeli kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat az egerszegi járási és nyomozó ügyészség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!