Hírek

2016.01.30. 12:32

Tudnivalók a madarak téli életéről

Megteltek az asztalok szőnyeggurtniból származó keménypapír hengerekkel, kifűrészelt farostlemez darabokkal, apró szögekkel, kalapáccsal és sok-sok festékkel.

Hajdu Péter

Ilyen környezetben érzik igazán jól magukat a gyerekek, pláne ha barkácsolni lehet a sok érdekes alkatrésszel. A felsoroltak egy egyszerű de praktikus madáretető kellékei voltak a zalaegerszegi Apáczai VMK emeleti előterében, ahol szombaton Madárvárta játszóházat szerveztek. A madáretetőt Kelemen Gyula művelődésszervező irányításával és segítségével készítették, a ragasztásban, szögelésben szülők, nagyszülők is segítettek. A kisebb gyerekek többnyire a festéssel voltak elfoglalva. - Apukámnak szeretném elvinni a madáretetőt. Korábban már készítettem vele egyet, de azóta tönkre ment. Ezt most már egyedül ragasztottam, szögeltem – mondta a kis hengeres etetőt festegetve az iskolás Dóczi Zsolt. A délelőtt folyamán érdekes és hasznos információkat is kaphattak a résztvevők Gerencsér Beáta természetvédelmi mérnöktől, aki a madarak téli életéről beszélt az érdeklődőknek.

- Azoknak a madaraknak, amelyek télen nem költöznek el, jól jön a táplálkozásukhoz kapott segítség. A magevők magraktárai már kiürülnek az ősz végére, nagyon fontos, hogy tápláljuk őket télen, amikor legfeljebb apró gyommagvakat találnak. Elsősorban fekete szemű napraforgót adjunk a madaraknak, annak egy kicsit puhább a héja, és az itatásukról sem szabad megfeledkezni. Az enyhe időben hamarosan megjelennek az első rovarok, ha tartósan 10 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, akkor a rovarevők már hozzájutnak a táplálékhoz. Egyébként még állati zsiradékot, faggyút, és almát is adjunk a madaraknak, ez utóbbit különösen a rovarevők szeretik – adott tanácsokat a madarak iránt érdeklődő családoknak a szakember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!