Hírek

2017.03.06. 07:24

Tündérek és hősök nyomában

Lovászi – A régi öregek meséiből ismerünk egy gyönyörű mondát, ami csak Lovászihoz köthető.

Győrffy István

A török hódításai idején a mai sportpálya melletti részen egy tó, s láp volt, amit Rávásnak hívnak. Állítólag volt itt egy templom. Amikor jöttek a törökök, az emberek ide menekültek. A templom azonban elsüllyedt.  Az öregek azt mesélték, hogy hajnalban láttak egy tündért, aki az elpusztult várost siratta, s a könnyeit egy korsóba folyatta. Amikor a korsó megtelik, a templom újra felbukkan a mélyből. Csakhogy a tündér vállán ült egy madárka, s ez mindig a korsóra röppent, s megakadályozta annak megteltét. Ezért a város soha sem merülhetett fel. Egy másik monda szerint a templom harangja minden karácsony éjszakáján megszólal, de a hangját csak az arra érdemes hívők hallják. Eddig soha senki nem hallotta a harang kongását – meséli Jánosi Ferenc a Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület vezetője, a falu történelmének kutatója. Úgy tudja, hogy Lovászit csak egyszer dúlta fel a török, míg a szomszédos falut, Kútfejet, s a többi település nagy részét lakatlanná pusztította. Sőt, a földönfutók Lovásziban nyertek menedéket.

- Ez persze elsősorban annak volt köszönhető, hogy Lovászi népe keményen adózott a töröknek, s a magyar urainak is. Amikor a 15-ös számú olajkút alapjait a gépek kiásták, faragott kövek is kerültek elő a földből – teszi még hozzá. Vele,  Léránt Ferenc polgármesterrel, s Varga László önkormányzati képviselővel elindulunk megszemlélni a falu turisztikai értékeit. Az 1322-es okleveles említésen túl és a mondán kívül más évszázados emléke nincs Lovászinak. A feltételezések szerint hajdanán királyi lovász szolganépek éltek ezen az őrvidéken. A huszadik században viszont igen nagy dolgok is történtek errefelé. Olyanok, amelyekre ma turizmust is lehet építeni.

Az idén, februárban szervezték meg például „Az üldözők útján” túrát, amellyel az első világháborúból hazajött hős katonáiknak állítottak emléket.

- Még nem volt meg a trianoni békeszerződés, de az itt csak szerbeknek mondott horvát szabad csapatok, az úgynevezett zöld káderek egészen a Kerka vonaláig megszállták a vidéket.  Tudatták a lakossággal, hogy itt ők lesznek az urak, raboltak, fosztogattak is. A háborúból hazatért lovászi őseink, a szomszédos kerkaszentmiklósi bajtársaikkal összefogva, fegyverrel verték ki a betolakodókat. Megtartották Lovászit Magyarországnak. Ennek tiszteletére egy emlékkövet is állítottunk, mellyel büszkén hirdetjük őseink hőstettét. Ilyet ekkor rajtunk kívül csak  Balassagyarmat cselekedett, s ezért megkapták a legbátrabb város címet, illetve a vasi Kercaszomor lakói, akik a legbátrabb község címmel büszkélkedhetnek. Az itteni hőstett sajnos feledésbe merült, nekünk kötelességünk megőrizni, hirdetni ennek tényét – mondja Léránt Ferenc a kőnél, amit Uzsa bányától kaptak ajándékba.

A hőstettet követő trianoni békeszerződés igen nehéz helyzetbe hozta a környéket, a település sorsa kilátástalanná vált a földhiány miatt. 1930-ban, Lovásziban, 290 gazdaságban művelték a falu mintegy 1074 holdas határát (3,7 hold volt az átlag). Kútfejen is hasonló volt a helyzet. 1935-ben, 235 gazdaságból 205 nem haladta meg az öt holdat. A földhiány következtében sokan summás munkára kényszerültek.  Pedig a térségben példás volt a jó minőségű bortermelés. Az 1774. évi adólajstromon például a következőket olvashatjuk. Lovászi: jó szőlők vannak, jól trágyázottak és termékenyek, jól tartható nemes borokat termelnek, ezért első osztályba soroltatnak. Ilyen az egész megyében csak Keszthelyen és Badacsonytomajon fordult elő legközelebb, másfelé a szőlők zömét 2-3. osztályba sorolták.

A szinte éhínséges időkben, 1940-ben Lovászi, Kútfej és Tormafölde határában kiváló minőségű kőolajat találtak.  Az első termelő kutat 1940. december elsején állították üzembe. Szűk egy év alatt a térségben még 22 kutat fúrtak. Az élet egy csapásra megváltozott, Lovászi  és Kútfej között épült fel az üzem, a lakótelep, s a két ősi település 1964-ben egyesült.

Hogy azóta mi történt? Elfogyott az olaj, s egyre inkább elvadul a táj is. A Kankalin Tanösvényt érintve járjuk a falu határát. A természeti értékek bemutatására, 2006-ot követően öt tanösvényt alakítottak ki a térségben, a lovászi a Kankalin nevet kapta.  A határban jól járható olajos utak vezetnek, sok látnivalóval. Táblák hirdetik a felfedezhető növényeket, állatokat, virágokat, borona pincéket, az ember azonban lépten nyomon az olajtermelés pusztuló maradékát is látja. Többet soha be nem induló, rozsdás olaj himbákat, de ilyen sorsa jutott a 2003-ban még olajipari emlékhelynek számító tankállomás is, amelynek tartályait egyre áthatolhatatlanabbul futja el az akác.

Felérünk a  Dulak-hegyre, ahol két géppuskafészket is megmutatnak vendéglátóim. Az egyikhez több szobás bunker is tartozik. A polgármester azt mondja, ezeket ismét látogathatóvá teszik, mert az időjárás megviselte a lejárataikat. A „bunkerturizmusban” tervezik Lovászi igazi attrakciójának megvalósítását. Egy nagy telekre érünk, ahol egy labirintust rejt a föld mélye.

- Lakossági óvóhelynek építették a labirintust 1951-et követően. Tatabányai bányászok dolgoztak ezen több mint egy évig. A légópince lakossági célra készült. A földalatti járatok hossza legalább egy kilométer, volt szellőzőrendszere, víz és szennyvízhálózata. Ennek rendbetételére, s kiszolgáló létesítmények építésére pályáztunk – mondja Léránt Ferenc.

A „Lovászi Vasfüggöny Múzeum” kialakítását célozták meg, külső interaktív elemek létrehozásával. A légoltalmi pince közvetlen szomszédságában lévő mintegy 3,5 hektáros területet parkosítani kívánják, rajta turisztikai információs és bemutató teret létrehozva, szociális blokkal, parkolási lehetőséggel. Ha nyernek, a pincét felújítják, állandó korhű berendezéssel szerelik fel, létrehozzák az orvosi rendelőt, a térkép szobát, a telefonközpontot, s minden olyan tárgyat elhelyeznek benne, ami egykor megtalálható volt itt.

Elindulunk felfedezni a légoltalmi labirintust. Mivel kint csípős szél fúj, egészen kellemesnek, s főleg frissnek érezzük az alagutak levegőjét. A mennyezeten világító villanykörte füzér sötétbe vész a messzeségben. Már jó ideje rójuk a folyosókat, nézünk be a lecsatlakozó vájatokba, fedezzük fel a pince kútját, a gépházát,  a villamossági központot, de egyre inkább azt érezzük, hogy soha nem érünk a folyosók végére. Itt is ott is, újabb leágazásokhoz érünk, mígnem aztán végre elénk kerül a felszínre vezető lépcső. Úgy számoljuk, legalább  28 méter mélyen voltunk.

- Hú! Ez nagy élmény volt – mondom elismerően.

- Ha megnyithatjuk, remélem sokan eljönnek megnézni ezt a páratlan látványt. Készülnünk kell rá! Képzett, nyelveket beszélő, marketinghez, turizmushoz értő fiatalokra van szükségünk ahhoz, hogy jól indulhassunk majd. A vendégek fogadásában az is segít, hogy turistaszállónk már  van,  több mint harminc embert tudunk elhelyezni. Céljainkat a honlapunkon látható, szlogenek tartalmazzák, ezek: „A hely, amely mindig visszavár”,  „Ahol mindig történik valami” , s az „Oly közel a természethez!” Mindenkire számítunk Lovásziban, aki ehhez segít hozzátenni – köszön el Léránt Ferenc. Élmény volt Lovásziban és a gyönyörű határban barangolni, s az sem baj, hogy a Kerkához nem jutottunk el, úgy elröppent az idő. Pedig oda is van túrájuk, ami a szlovéniai forrástól a patak Murába torkollásáig tart. Semmiről sem maradtunk le, hiszen ez az a hely, amely mindig visszavár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!