Hírek

2017.01.14. 15:50

Tűz csap ki a fegyverből - Simon Balázs fotói a tavalyi Savaria Karneválról

Két képét is beválogatták Simon Balázsnak a 2016-os Savaria Karnevált bemutató kiállítás fotói közé. Mind a két alkotás egy-egy szinte megismételhetetlen momentumát mutatja a rendezvénynek.

Gyuricza Ferenc

Az egyik fotóján egy tűznyelő látható, éppen abban a pillanatban, amikor a még lángoló pálcát a szájába veszi. A másik képen egy muskétás látható, amint elsüti fegyverét.

A Nován rendszergazda-informatikusként dolgozó fiatal fotóst, Simon Balázst egy önálló kiállítás apropóján tavaly nyáron már bemutattuk olvasóinknak. Akkor többek közt elmondta, hogy gyermekkora óta vonzódik a fotózáshoz, de komolyabban néhány esztendeje kezdett csak foglalkozni vele. Az egyik első sikere viszont éppen a Savaria Karneválhoz kötődik.

A kép megalkotásához szerencse is kellett. A fotós szinte megismételhetetlen pillanatot kapott el
Fotó: Simon Balázs

- Maga a rendezvény érdekelt, és ezért 2015-ben ellátogattam rá, ám ha már ott voltam, akkor fotóztam is - emlékezik vissza. - Később szereztem tudomást arról, hogy a szervezők fotópályázatot is hirdetnek, így elküldtem néhány képemet, az egyiket be is válogatták a legjobbak közé. Tavaly viszont eleve azzal a szándékkal mentem vissza, hogy fogok pályázni, jó előre átgondoltam, hogy milyen témákat fotózzak.

Balázs azt mondja, a muskétást ábrázoló kép megalkotásához a szerencse is kellett. Eleve nagyon nehéz azt a pillanatot elcsípni, amikor az elsülő fegyverből a szikrák és a lángok kicsapnak, ráadásul a zárideje sem volt igazán optimális a témához. Emiatt sorozat-expozícióra állította a gépet, s így sikerült a megfelelő pillanatot megörökítenie.

- Örülök ennek az újabb elismerésnek, s természetesen további munkára ösztönöz - tette hozzá. - A tél és a hozzá tartozó havas táj kifejezetten inspirál arra, hogy nyakamba akasszam a fényképezőgépet, s járjam a természetet. Ezt a hétvégét is szeretném kihasználni arra, hogy újabb képeket készítsek, azaz most jobbára a képalkotással foglalkozom, amelyek megteremtik a lehetőséget arra, hogy esetleg a későbbekben, akár a nyári időszakban, újabb kiállításokon mutassam meg a közönségnek a fotóimat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!