Hírek

2016.10.23. 13:00

Új mentőcsapatok is vizsgázhattak a polgári védelmi feladatokból

Bánokszentgyörgy – Száz önkéntes részvételével komplex gyakorlatot tartott szombaton a település területén a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Benedek Bálint

– Az újonnan alakult helyi és a molnári települési mentőcsoport rendszerbe állító, míg a Thúry, s a Mura járási szintű csoport valamint a Zala különleges mentők rendszerben tartó minősítő gyakorlatot hajtottak végre – tájékoztatott Cseresznyés Dániel, a szervezők szóvivője. – Mindegyik egység víz- és kárelhárítási funkciókra szerződött, melyből évente vizsgát kell tenniük. Szeretnénk, ha az önkéntes csapataink a megyében és az ország teljes területén a különféle árvizek miatt bekövetkezett természeti változásokhoz minősítéssel rendelkezzenek.

A csípős hideg és a ködös reggel sem zavarta az önkénteseket, akikre az általános orvosi vizsgálat után többek között vízelvezető árkok kézi és gépi tisztítása, a Parragi-patak medervonalának kaszálása valamint nyúlgátépítés várt.

– A katasztrófavédelem számára fontosak az önkéntes mentőszervezetek, ugyanis azonnal készenlétben állnak, megbízhatók és felkészültek – folytatta a szóvívó. – Természeti katasztrófa és szélsőséges időjárás esetén akár a saját településükön aktiválhatják magukat, segítve a munkánkat. Kiemelten számítunk az önkéntesekre, a tűzoltásban és a polgári védelemben egyaránt. Az elméleti tudást az előző napokban megszerezték, ezért Bánokszentgyörgy jóvoltából a gyakorlatban kell bizonyítaniuk rátermettségüket.

Ahhoz, hogy a munkájuk zökkenőmentesen működjön különféle berendezésekre is szükségük van.

Cseresznyés Dániel hozzátette: a Mura mentőcsoport közel egy millió forintos pályázati támogatásból áramfejlesztő készüléket illetve két fényárbocot kapott.

A Mura menti települések önkénteseit egyesítő Mura csapatot Simonyai Imre parancsnok vezeti. Két évvel ezelőtt a murai árvíz kapcsán alakultak.

– Hivatástudat nélkül ezt a munkát nem lehet elvégezni, s mindenkinek fontos a családjának és lakóhelyének a védelme – mesélte a parancsnok. – Láttuk már a Murát dühösen tombolni, ettől szeretnénk megvédeni az embereket. A rendszerben tartó gyakorlat nem csak a csapatépítés miatt fontos, hanem azért is, mert ennek jóvoltából éles helyzetekre a mozdulataink automatizmussá válnak.

A vendéglátó bánokszentgyörgyiek is eltökéltek.

– A településünk dombok ölelésében fekszik, így olykor a nagyobb eső is megnehezítheti a közlekedést – jelentette ki a 20 éves Oláh Balázs. – A gyakorlat során a fizikai felkészültségen túl mentálisan is jó formában kellett lennünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!