Hírek

2017.06.08. 15:38

Újabb kerékpárút épül Zalakaroson

ZALAKAROS - Közel három kilométer hosszú kerékpárút építését tervezik a fürdővárosban. A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be.

Szabó Zsófia

A városközponttól a szomszédos Garaboncig vezető, kétirányú bicikliút egy határon átnyúló projekt jóvoltából valósulhat meg, amely a kerékpárturisztikai hálózatok kiterjesztését szorgalmazza. Ennek keretében az együttműködő önkormányzatok a horvát Krizevci településen, valamint Zalakaroson is újabb kerékpárutat építenek: utóbbi városban mintegy 240 millió forintból.

Manninger Jenő országgyűlési képviselő és Novák Ferenc polgármester a tervezett kerékpárút nyomvonalánál egyeztet Fotó: Szabó Zsófia

Manninger Jenő miniszteri biztos, országgyűlési képviselő a fejlesztés kapcsán kiemelte: a térségben régóta dolgoznak az aktív turizmus élénkítésén, amihez hozzátartozik a kerékpárút hálózatok korszerűsítése. Erre Zalakaros önkormányzatának koncepciója is van.

– Ugyan nem a jelen projekt révén, ám dolgozunk azon is, hogy e környék be legyen kapcsolva a Balatoni térségbe – így a politikus. – Sármellék és a Zala tervezett összekötése a folyó töltésén át is ezt szorgalmazza majd.

Ezt követően Novák Ferenc polgármester vette át a szót. Hangsúlyozta: településen folyamatosan nő a kerékpáros turizmus jelentősége. Az elmúlt években közel félmilliárd forintot fordítottak a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére.

– Tavaly Nagykanizsa irányába is elkészültek a bicikliutak, a település központi részét elkerülő környezetben, a termáltó mellett szintén. Jelen esetben is pályázati finanszírozásból készülhet el egy újabb kerékpáros szakasz – összegezte Novák Ferenc. – A városközponttól nyugati irányba, Garabonc határáig vezet majd a 2,9 kilométeres út. A vízelvezető árkokat lefedjük, ezekre építjük az utat. A képviselőtestület döntött arról, hogy a pályázatban nem érintett városrészek, így a Petőfi utca rehabilitációját is megoldanánk, saját forrásból.

Ősszel közbeszerzési eljárás során a döntenek a kivitelezőről. A munkálatok jövő tavasszal kezdődnek. A tervek szerint 2019 tavaszán avatják fel az utat. A polgármester arra is kitért, hogy egy hónap múlva – jelen projekttől függetlenül– ötszáz férőhelyes szállodát adnak át a városban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!