Hírek

2016.07.31. 14:15

Utasbarát közlekedés a cél - Az új rendszerben kiemelten kezelik a munkahelyekre eljutást

Zalaegerszeg - A helyi közösségi közlekedést jövőre új, a lakosság igényeit jobban figyelembe vevő helyi járatú buszközlekedéssel tervezi megoldani az önkormányzat.

Hajdu Péter

Csütörtökön második alkalommal tartottak ez ügyben lakossági fórumot, amire becslésünk szerint 30-40 ember volt kíváncsi a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. Az önkormányzat saját, és a tervezésre felkért külső szakértői már egy kész, egyelőre javaslat formájában létező tervet ismertettek, ami magában foglalja a város adottságaihoz igazodó közlekedéshálózati struktúrát.

Erről Ekés András, a felkért külső, mobilitásszervező szakértő vállalkozás tagja adott tájékoztatást. Elmondta, az általuk összeállított javaslatcsomag megpróbál minél több olyan utasigényre reagálni, ami az elmúlt években felmerült.

Egy gyors szavaztatás során a kézfeltartásokból kiderült, hogy alig négyen-öten elégedettek a jelenlegi buszközlekedéssel, a döntő többség azonban elégedetlen.

A szakértői elemzés a következő főbb hibákat tárta fel. Zalaegerszegen jelenleg egymástól elkülönülő közösségi közlekedési rendszerek - vasút, valamint helyközi, távolsági és helyi buszközlekedés - működnek. Ezek között ma kevés az átjárhatóság, különböző menetrendek vannak és kevés a kapcsolódás. Előfordul, hogy a lakóhelyről a munkába járáshoz három szolgáltatónál kell jegyet vagy bérletet venni. Nehéz a menetrendek alapján csatlakozásokat találni, de ezeknek a problémáknak csak egy kis része orvosolható a városban, mert országos gondok.

Túl bonyolult a menetrend, nehezen követhető a járatok számozása - erre is megoldást keresnek Fotó: Katona Tibor

Számos problémára azonban választ lehet találni a helyi közösségi közlekedésben. Például az autóbuszállomány állapotára, a városrészek közötti hiányzó kapcsolatokra. Ez utóbbinál maradva a főbb problémák közé tartozik, hogy a városon belül sokszor kell átszállni egyik járatról a másikra, bizonyos városrészek nem érhetők el átszállás nélkül. A nagyobb lakóterületek között és a bevásárlóközpontok között nincsen közvetlen kapcsolat. Túl bonyolult a menetrend, nagy helyismeret kell a megértéséhez. Azokon a vonalakon, melyeken több járat közlekedik, nincs összehangolva utóbbiak haladása. A szakértő elmondta, a díjszabásokkal is foglalkoznak az új közlekedési rendszerben. Javaslatot tettek például a tízdarabos gyűjtőjegy, a 24 órás menetjegy, illetve nem a naptári hónaphoz igazodó, bármikor kiváltható 30 napos bérlet bevezetésére. Nehezen követhető a jelenlegi közlekedési viszonylatok számozása, és a buszmegállókban kitett menetrendi lapokon is nagyon nehéz eligazodni, újakat terveztek.

Úgynevezett átmérős, átlapoló autóbusz viszonylatokat terveztek, ami azt jelenti, nem a belvárosban kezdődnek és érnek véget a járatok, hanem a város egyik pontjától a másikig a belvároson keresztül átszállás nélkül lehet majd utazni. A főbb városrészek között igyekeztek minél több kapcsolatot létesíteni. A körjáratok egy részét is úgy alakították, hogy sokkal több irányból lehessen elérni a Kertvárost, Landorhegyet, illetve a belvárost.

A megjelent érdeklődők számos jelenlegi közlekedési gondjukat osztották meg a tervezőkkel. Az esetek többségében megnyugtató változást hoz az új közlekedési struktúra, amely kiemelt szempontként kezeli a lakóterületekről a nagyobb munkahelyekre történő eljutást.

Felvetették többek között, hogy jó a jelenlegi buszmegállókban elhelyezett elektronikus utastájékoztató, de ki kellene terjeszteni. Régi problémaként merült fel, hogy a helyközi bérlettel miért nem lehet a helyi járatra is felszállni? Többen kifogásolták, illetve kérték, hogy az új rendszerben a nekeresdi városrészbe is menjen fel az autóbusz, a bazitaiak sűrűbb, legalább óránkénti járatokat szeretnének, az ebergényi járatnak pedig több megállóhelyet. Az ígéret szerint a fórumon elhangzott felvetések, kérések megvalósíthatóságát megvizsgálják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!