Vadászat: vége az "urambátyám"-szemléletnek?

A vadászati törvény módosításainak következtében ugyanis a vadásztársaságok működését teljesen új, gazdasági alapokra kell helyezni. Dr. Kővári Gergő Benjámin úgy véli: immáron tényleg a pénz beszél, a profitorientáltság még inkább előtérbe kerül – ez pedig felelősségteljesebb, tudatosabb vadgazdálkodást és tisztább viszonyokat követel.

– A jogszabályváltozás legkomolyabb eleme, hogy az eddigi 10 éves üzemtervből 20 éves lett – bocsátotta előre a Nagykanizsán praktizáló dr. Kővári Gergő Benjámin. – Tehát a földtulajdonosok 20 évre választanak haszonbérlőt, leggyakrabban természetesen, vadásztársaságot, amely a vadászati jogot gyakorolja egy bizonyos bérleti díjért. Húsz év nagy idő, teljesen másként kell tervezni, és valljuk be, teljesen más gondolkodás alapján.

Itt kezdődnek a problémák. Van egy régi vadász gondolkodásmód (hívhatjuk beidegződésnek is), van egy gazdasági követelményrendszer, továbbá egy jogszabályi módosítás. Nos, ezt a hármat összehozni jelen állás szerint igen nehéz. A régi vadászgondolkodás ugyanis sok helyütt úgy szól: „Kimegyünk, vadászunk, aztán jól van.”

A másik legnagyobb probléma, hogy még mindig mindenki jól akar járni picit – tehát nem azért megyünk ki vadászni, mert szeretjük a természetet és óvjuk azzal, hogy gondozzuk az állományt, hanem azért, hogy megtöltsük vadhússal a fagyasztót, meg a barátok fagyasztóját és lehetőleg nagyobb értékű húshoz jussunk, mint amennyi pénzt befizettünk a vadásztársaságnak. Tehát ha adok 10 forintot, akkor kapjak vissza 12-t, de legalább tízet.

Perjési Tamás fővadász kukoricát hint szét az egyik szórón, a vadon élő állatok a hideg időben örömmel fogadják a táplálékot. Habár a képhelyzet idilli, jelentős átalakulások zajlanak a hazánkban, Zala megyében pedig különösen nagy hagyományra visszatekintő vadásztársadalomban. A folyamat oka, hogy nagy mértékben megváltozott a törvényi háttér   Fotó: Szakony Attila, Archív

Ez szép és jó, de ha a profitot benyeljük, akkor ki fogja kifizetni a földhasználóknak a bérleti díjat, illetve a vadkár után járó kártérítést? Az új szabályozás szerint ugyanis a gazdasági év elején a vadásztársaságoknak meg kell előlegezni, kaucióba letenni az előző évnek megfelelő összegeket mindkét vonatkozásban. Addig, amíg az előbb említett „urambátyám”-vadászat működik, ez nem fog menni. Ezt vette észre a jogalkotó és kötelezte a vadásztársaságokat 20 éves üzemterv elkészítésére. Azt gondolom, a változások hatására sokkal pontosabb és felelősségteljesebb munkára van szükség a vadásztársaságoknál – de úgy látom, hogy sok vadász még mindig nem tud azonosulni azzal a gondolattal, hogy kőkemény piacgazdaság van és az a társaság marad talpon, amelyik ki tudja gazdálkodni a költségeket.

A szakember hozzátette: annak a vadgazdálkodónak van jövője, amelyik szakmailag-pénzügyileg a maximumot teszi bele a munkába, miközben ügyel rá, hogy a lehető legtöbb bevétele realizálódjon és a vadállomány megőrzésének szempontjai is teljesüljenek.

Az elhangzottakra dr. Nádor László, az Országos Magyar Vadászkamara Zala Megyei Területi Szervezete elnöke reagált. Elöljáróban kijelentette: sértőnek érzi a dr. Kővári Gergő Benjámin által említett, „urambátyám”-módon működőnek titulálni a vadászatot, tapasztalatai szerint a vadásztársaságok túlnyomó többsége biztosan nem így funkcionál.

– Azt is fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a vadásztársaság egy egyesület (sportegyesület), nem pedig gazdasági társaság, ezért nem profitorientált – folytatta dr. Nádor László. – A vadászati jog gyakorlása sem profitorientált tevékenység és biztos vagyok benne, hogy eztán sem lesz az – habár abban kétségkívül igaza van ügyvéd úrnak, hogy az eddigieknél sokkal jobban meg kell tervezni a vadásztársaságoknál az adott év pénzügyi gazdálkodását.

Ez az új szabályozás egyik kardinális pontja, melynek ugyanakkor előnyei is vannak a vadászatra jogosultak számára. Például az, hogy az eddigi önrész 5 százalékos mértéke – amit nem kellett kifizetni a vadkár összegéből a földtulajdonosnak – 10 százalékra nőtt, azzal a kitétellel, hogy amennyiben nem teljesítik a gímszarvas és vaddisznó kilövési előírást, akkor a következő évben az önrész 0 százalék lesz. S ha már itt tartunk: abban is igaza van az ügyvéd úrnak, hogy úgynevezett „vadkáralapot” kell létrehozni, melynek összege az előző évi ténylegesen kifizetett vadkár összegének felel meg.

Ezt az összeget 2018. november 1-től előre kell „letenni az asztalra”, csakúgy, mint a földtulajdonosoknak fizetendő bérleti díj 90 százalékát. Hangsúlyozom, ez azonban nem jelent többletköltséget, pusztán arról van szó, hogy a vadásztársaságoknak meg kell előlegezni ezen összegeket, tehát tulajdonképpen előfinanszírozásról beszélünk. Egyébként kifejezetten szakmai okok, méghozzá a szarvasgazdálkodás szakszerű biztosítása érdekében nőtt 10-ről 20 évre az üzemtervi időszak. Ugyanis amíg egy gímszarvas bikaborjúból golyóérett, kapitális példány lesz, általában 13-14 évnek kell eltelnie.

A korábbi, 10 éves vadgazdálkodási üzemtervezési időszak azért nem volt szerencsés, mert a vadgazdálkodó egy már szép koronával rendelkező, de csak 9 éves szarvasbika kilövését elfogadta, mivel nem lehetett tudni, hogy a 11. évben is ugyanazon a területen vadászhat-e majd a társaság. Most viszont nyugodtan meg lehet várni azt a kort a gímszarvasbika elejtéséhez, ami vadászati szempontból a lehető legoptimálisabb.

Dr. Nádor László hozzátette: az is igaz, hogy a pénzügyi gazdálkodás nagyobb odafigyelést igényel majd, de (s ezzel visszakanyarodott korábbi gondolataihoz) az bizonyos, hogy a vadászat eddig sem termelt és eztán sem termel profitot.

– A vadászatba pénzt kell beletenni kívülről és az már szép eredmény, ha nullszaldósra sikerül kihozni a gazdálkodást a tagok befizetései nélkül – szögezte le a vadászkamarai tisztségviselő. – A vadásztársaságoknál szigorú tagdíjfizetés van, jelentős társadalmi munka (lesépítés, őrzési feladatok, cserkelőút-készítés, kaszálás, éjszakai szolgálat, és így tovább – aki pedig ezeket nem tudja vállalni, annak a helyette végzett munka ellenértéket ki kell fizetnie a vadásztársaságnak), ami a tagok részéről évente több százezer forintnyi kiadást jelent.

Ma egy átlagos vadásztársasági tagság havi 10-15 ezer forintos tagdíjfizetési kötelezettséggel jár. Ezért a lőtt vadból a trófea és a belsőség illeti meg a vadászt, a hús a társaságé. Leszögezném tehát, hogy a vadásztársasági tag nem azért vadászik, hogy „megtöltse velük a saját fagyasztóládáját, meg a haverokét”.

Éves szinten egy vadásztársasági tag maximum 10-20 kilogrammnyi vadhúst kap vadászrészként (kompetencia), amennyiben többre tart igényt, akkor annak az árát ki kell fizetnie. Ha valaki mégsem tartana mértéket, az hamar kiderülne, mert az ilyen embert a többiek sem tűrnék meg maguk között, másrészt az orvvadászat komoly büntetőjogi szankciót von maga után – ezen kívül a vadászkamarai tagságát, fegyverviselési engedélyét és a vadászati jogosultságát is elveszítheti az érintett.