Hírek

2017.05.05. 14:00

Változik a város, változik a terv is - Az aktualitások megújítást követelnek Nagykanizsán

NAGYKANIZSA - Új településrendezési terve készül a városnak, s a koncepció társadalmi vitájához lakossági fórumot is tartanak nemsokára.

Horváth B. Attila

Mint azt Deák-Varga Dénes, Nagykanizsa főépítésze előrebocsátotta: a most hatályban lévő rendezési tervet 2006-ban fogadták el. Egy kormányrendelet szerint a rendezési terveket 2017 végéig a megváltozott jogi körülményekhez kell igazítani, de az önkormányzatok teljesen új rendezési tervet is készíthetnek, ez a lehetőség is nyitva áll előttük.

A nagykanizsai közgyűlés 2014-ben ez utóbbi mellett döntött, s ennek megfelelően akkor el is indította a folyamatot.

Az Erzsébet tér északi tömbjének (a volt 19-es udvar) rekonstrukciója is bekerül az új településrendezési tervbe
Fotó: Szakony Attila

- Az új településrendezési tervben a jogszabályi változásokon kívül megjelennek az integrált településfejlesztési stratégiában, illetve a Modern Városok Programban szereplő beruházások is - folytatta a főépítész.

- A rendezési terv egyik fontos feladata ugyanis, hogy a tervezett fejlesztések jogi megalapozottságát biztosítsa - hiszen például egy út csak akkor épülhet meg adott helyszínen, ha azt a közgyűlés jóváhagyta és szerepelteti a rendezési tervben.

A dokumentum másik célja, hogy a város minden területén tisztázza az adott részen lakók lehetőségeit és jogait (maximális építési magasság, beépíthetőség, stb.). Ennek kapcsán azt szeretnék, ha az új rendezési terv a korábbinál jobban illeszkedne a meglévő adottságokhoz.

Deák-Varga Dénes hozzáfűzte, a kijelölt fejlesztések közül például az ipari park bővítése, az M9-es autópálya-beruházás, a déli elkerülő út, a majdani sportcsarnok és az uszoda, az Erzsébet tér északi tömbjének rekonstrukciója kerül bele az új településrendezési tervbe.

Az érdeklődőket a terv véleményezéséhez 17-én 17 órára várják a Medgyaszay Házba, ahol lakossági fórum lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!