Hírek

2017.07.05. 09:57

Várják a fiatalokat táborozni - Ismét katolikus tábor Újudvaron

Újudvar – A hónap közepétől ismét benépesül a tévétorony környéke, ahol immár huszonnegyedik alkalommal szervezik meg, két turnusban, a diákok körében népszerű Szent Rita Katolikus Ifjúsági Tábort.

Szabó Zsófia

A hagyományokhoz híven ezúttal is tartalmas kikapcsolódással, vallási, ismeretterjesztő és szórakoztató programok sokaságával várják a kisebb és nagyobb gyermekeket abba a táborba, melyet 1994-ben Fliszár Károly főesperes-plébános indított útjára. Azóta évről-évre fiatalok sokasága „költözik" a nyár derekán napokra a tévétoronyhoz, hogy lelki feltöltődésben is bővelkedő napokat töltsenek együtt.

A felvétel a tavalyi táborban készült, amikor dr. Zacher Gábor toxikológus is ellátogatott a táborozókhoz. Érdekes és különleges vendégekből idén sem lesz hiány Fotó: Pásztor András

- Idén július 16-20 között az ifjabb generáció, a 6-12 éves korosztály, július 21-től 27-ig pedig a nagyobbak, a felső tagozatosok, középiskolások és az egyetemisták számára rendezzük meg a Szent Rita Katolikus Tábort – mondta a szervezők részéről Gál Gábor, aki hozzátette: a korábbiaknál jóval komfortosabb körülmények közt, modernebb, strapabíróbb sátrakban szállásolják majd el a fiatalokat, akik, köszönhetően a programoknak, nem fognak unatkozni.

Tartalmas kikapcsolódás vár a fiatalokra  a táborban Fotó: Szent Rita Katolikus Ifjúsági Tábor

- Minden nap lesz szentmise, amit mindig más, vendég atya celebrál majd. Természetesen rövid imádságok, kiscsoportos, vallásról szóló beszélgetések is lesznek, ahogy különböző előadások is - részletezte Gál Gábor. – Varga László püspök atya is ellátogat a táborba a gyerekekhez, ám lesz olyan papi fórum is, ahol a fiatalok tehetnek fel anonim, őket érdeklő kérdéseket a résztvevő atyáknak.

Ezen kívül, többek közt, pénzügyőri-és mentő-bemutatóban, hőlégballonozásban, túrázásban, vetélkedőkben és akadályversenyekben is lesz részük a táborozóknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!